Freund Tamás szerint katarzissal védekezhetünk a túlzott információáradat ellen

0

Napjainkban az agy túl sok információt kap, aminek feldolgozásához nem kap elég időt. Az internetezés függőséget okozhat, az egészséges agyműködéshez pedig katarzis kell – mondta az InfoRádióban Freund Tamás neurobiológus.

A hatalmas információáradat, az agy túlzott stimulálása visszahat a társas és szociális viselkedésre. Agyunk információs környezetében robbanásszerű hatást jelent ez az mennyiségbeli változás – mondta Freund Tamás Széchenyi-díjas neurobiológus a XXI. Század Intézet Mozgásban című műsorában.

A Magyar Tudományos Akadémia elnöke szerint az agy nem bír ilyen mennyiségű információval megbirkózni, és le akarja ereszteni a rolót, ez az egyik oka annak, hogy terjed az alkoholizmus és a droghasználat. Azt sem tartja megoldásnak, ha az ember elhiteti magával, hogy képes egyedül megbirkózni a problémával,

ekkor jön a folyamatos frusztráció, a sikertelenség érzése és a depresszió.

A neurobiológus a Pécsi Diagnosztikai Központ vizsgálatára hivatkozott. Az MR-vizsgálatok azt mutatták ki, hogy az internetaddikcióban szenvedő emberek esetében a prefrontális kéregnek az a része, amelyik érzelmi kontextusba helyezi a különböző megtapasztalt eseményeket, zsugorodik.

Szerinte az érzelmileg primitív, lecsupaszított kommunikáció lelki elsivárosodást okoz, miközben az agy jutalmazási központja hiába szabadít fel egyre több dopamint, a szervezet lecsökkenti annak hatását. Ezért kell az egyre erősebb drog, ezért nem okoz már elég kielégültséget a táplálkozás és a normális szex.

Freund Tamás úgy véli, hogy a normális fiziológiás aktivitással, szakmai vagy sportsikerekkel már nem lehet elérni a napi jó hangulatot. Szerinte az optimális agyműködéshez rendkívül fontos a belső világ gazdagítása, ennek pedig a legegyszerűbb módja a rendszeres katartikus élményhez jutás, ami lehet akár művészeti élmény is.

Teljes tartalom és hanganyag az InfoRádió oldalán

Forrás: InfoRádió

 

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com