Pályázati forrásból high-tech laboreszközöket szerzett be a Magyar Honvédség Egészségügyi Központja

0

Pályázati forrásból high-tech laboreszközöket szerzett be a Magyar Honvédség Egészségügyi Központja, az eszközökkel katasztrófahelyzetekben a civil hatóságok védekezési és megelőzési feladatát támogatják.

Pereszlényi Csaba István őrnagy, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ mobil biológiai laboratórium vezetője szerdán a pályázatot lezáró eseményen kiemelte: a központ a nemzeti katonai stratégiának megfelelően részt vállal a természeti vagy ipari katasztrófák elleni védelemben, illetve azok felszámolásában.

Hozzátette: a feladat teljesítéséhez elengedhetetlenek a különböző laboratóriumi, diagnosztikai mérések, amelyeket a most beszerzett, úgynevezett stacioner, nagyműszeres analitikai eszközökkel valósítanak meg. A részletekről szólva közölte, többek között gázkromatográfiás eszközöket sikerült beszerezni, amelyek elsősorban ipari katasztrófák esetén az illékony vagy kevésbé hőstabil vegyi anyagok kimutatását teszik lehetővé.

Nagy Ágnes alezredes, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Járványvédelmi és tudományos kutatóintézet megbízott vezetője elmondta, az eszközökkel bővítették a laboratóriumi diagnosztikai kapacitásokat, és így új képességekkel is gazdagodott a központ. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a „reach back stacioner”, azaz úgynevezett háttér laboratórium hozzájárul, hogy a katonaegészségügy – katasztrófa esetén – segítse a lakosság egészségének megőrzését, a személy- és vagyonbiztonság növelését.

Az eszközbeszerzés a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program forrásaiból valósult meg.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com