Patológiai és pszichiátriai fejlesztések valósultak meg több kórházban

0

Országszerte 43 patológiai osztály és tizenhárom megyei kórház pszichiátriai osztályának infrastruktúráját fejlesztették a Széchenyi 2020 program több mint 20 milliárd forintos támogatásával – közölte az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ). 

A diagnosztikai és orvosi laboratóriumi hálózat fejlesztését célzó, 16,7 milliárd forintos projekt részeként a patológiai osztályok számára a szövettani vizsgálatokhoz szükséges, korszerű patológiai berendezéseket – többek között nagy teljesítményű, immunhisztokémiai automatákat, mikroszkópokat – szereztek be, és felújítják az osztályokat. Emellett nyolc megyei kórházban korszerű, pneumatikus csőpostarendszer jött létre.

A fejlesztések gyorsabb és pontosabb diagnózist tesznek lehetővé, így csökken a leletkiadási idő, a korszerű kórházi mintaszállítással pedig sok munkaidőt és költséget lehet megtakarítani.

A patológiai osztályokon az elhunytak hozzátartozói számára méltó kegyeleti helyszíneket is kialakítottak, és javultak a szakdolgozók munkakörülményei. A projekt keretében korszerű labordiagnosztikai módszertant dolgoztak ki, és képzést tartottak laboratóriumi konzulensek számára.

A pszichiátriai osztályokon az akut ellátás komfortfokozatának javítása és a betegellátás biztonságának növelése érdekében 3,8 milliárd forintos fejlesztést valósítottak meg. Az érintett osztályokat korszerűsítették, és terápiás foglalkoztató helyiségeket hoztak létre, a veszprémi Csolnoky Ferenc kórházban egy teljesen új pszichiátriai részleget alakítottak ki, valamint megújultak a betegellátási és ellátásszervezési folyamatok.

A projekt céljai között volt megyénként legalább egy, aktív betegellátásra alkalmas pszichiátriai osztály kialakítása, ahol korszerű, hatékony, differenciált terápia áll rendelkezésre. A fejlesztéssel megerősödött a hazai akut pszichiátriai osztályok infrastrukturális állapota, a betegellátási körülmények biztonsága – írta a főigazgatóság.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com