Egészségügyi beszállítók: rekordmagas a lejárt kórházi adósságok mértéke

0

Rekordmértékűnek nevezték a lejárt kórházi adósságállományt az egészségügyi szektor orvostechnikai beszállítói szerdai budapesti sajtótájékoztatójukon, hozzátéve, hogy a szeptemberi, a 100 milliárd forintot is elérő kintlévőségük már a cégek fennmaradását, működését veszélyezteti.

Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség (OSZ) főtitkára elmondta: a kórházi adósságok rendezése évről évre probléma, azonban idén sokkal nagyobb a baj. A korábbi évek kórházi tartozásai 50-60 milliárd forintot tettek ki, idén szeptemberben elérték a 100 milliárd forintot.

Rádai Tamás, az Egészségügyi Technológiai és Orvostechnikai Szállítók Egyesületének igazgatója hozzátette: sok olyan tavaly nyári teljesítés van, amelyet a kórházak még nem fizettek ki, azonban ebben az évben komolyabb a helyzet, ez a 100 milliárd forint a korábbi évek „csúcsértékének” duplája. Rádai Tamás szerint a másik probléma, ami súlyosabbá teszi az egyes vállalkozások helyzetét, a „banki környezet”. A jegybanki alapkamat emelkedésével nagyságrendileg 20 százalékos banki finanszírozási költségekkel kell számolni.

Tóth Zsolt, a MediKlaszter főtitkára kiemelte, az állami intézményektől nem fogadható el a késedelmes fizetési gyakorlat, hiszen a beszállítók is időben befizették a rájuk vonatkozó összes kötelezettséget. Az orvostechnikai szektor érdekképviseleti szervezetei üdvözlik azokat a nyári kormányzati lépéseket, amelyek a kórházak tartozásainak enyhítését célozták, azonban ezek a plusz pénzek a beszállítókhoz nem jutottak el.

A három szervezet tagvállalataik körében végzett felmérésből kiderült, hogy július óta a cégek 99 százalékának növekedtek a kintlévőségei. 

A vállalkozások eladósodottak, nincs forrás, nincs kapacitás, nincs új fejlesztés, ez utóbbi nélkül pedig versenyhátrányba kerülnek a többi céggel szemben. Tóth Zsolt hozzátette: az orvostechnikai szektor nem vonja kétségbe az egészségügyi ágazat fejlesztésére irányuló kormányzati intézkedéseket, de azt kérik, a kórházak gazdálkodási problémáit ne terhelje tovább a kormány a beszállítókra.

Jelezték, tévhit, hogy az orvostechnikai eszközöket gyártó cégek az éves áremelkedés mértékét vagy a kintlévőségüket „beárazva” emelni tudják áraikat, ez a tenderek miatt nem lehetséges.

Jóbai Zsolt, az OSZ alelnöke hozzátette: a tenderek az ár tekintetében rugalmatlanok, a verseny erős, ezért a szállítók a legalacsonyabb árakra törekednek. Az árfolyamingadozást vagy az inflációt év közben nem lehet beépíteni az árakba.

Az orvostechnikai ágazatban 1500 – többségében kis- és középvállalkozás – tevékenykedik, 500 milliárd forint értéket állítanak elő és 42 ezer munkavállalót foglalkoztatnak.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com