Beneda Attila: családi és nemzeti érdek a nőgyógyászati szűrések komolyan vétele

0

Az egyén mellett a családok és a nemzet érdeke is, hogy minél több nő vegyen részt a nőgyógyászati szűrővizsgálatokon – jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium családügyekért felelős helyettes államtitkára a Nőgyógyászati Onkológiai Világnap alkalmából Egerben tartott szombati panelbeszélgetésen.

Beneda Attila kiemelte: a Nemzeti Népegészségügyi Központ adatai szerint az elmúlt 20 évben az emlőszűrésen részt vett nők aránya nem érte el a 60 százalékot, sőt ez mostanra 40 százalék alá esett. Ahhoz képest, hogy a magyar társadalomban egyértelműen jelen van egy egészségtudatosabb szemlélet és életmód, a szűrések, a betegségmegelőzés terén még nem vagyunk elég hatékonyak.

Abban egyszerre van egyéni, társadalmi és államigazgatási felelősség, hogy az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) nyújtotta lehetőséggel mindenki éljen és az betöltse rendeltetését. Így meg kell oldani azt is, hogy minden állami és magánegészségügyi vizsgálat, illetve szűrés ténye és eredménye bekerüljön ebbe a rendszerbe, hiszen a sikeres megelőzés, illetve terápia feltétele, hogy legyenek valós, hozzáférhető és elemezhető adatok az orvosok kezében.

Emlékeztetett: jelenleg az V. Budapesti Demográfiai Csúcs zajlik, ahol központi téma hazánk talán legégetőbb problémája: a népesség csökkenése. Azon kívül, hogy mindent igyekszünk megtenni a vágyott gyermekek megszületéséért, az elkerülhető halálozások számának visszaszorítására, a betegségek gyógyítható stádiumú felismerésére is nagyobb hangsúlyt kell helyeznünk.

„Éppen elég dolog fenyegeti a családokat ezekben az időkben, így legalább a kivédhető veszélyeket fontos kiemelten kezelnünk” – mondta, és a szűrések, köztük a méhnyakrák- és emlőszűrések fontosságára hívta fel a figyelmet.

Beneda Attila szerint a családorvosoknak fokozott felelőssége van abban, hogy e tekintetben is figyeljenek betegeikre és nyilvántartsák, küldjék, illetve szükség szerint számon is kérjék őket a betegségek időbeni felismerése érdekében.

A helyettes államtitkár úgy vélte: a jövő szemléletformálásának fókuszában annak kell állnia, hogy a „jobb félni, mint megijedni”-elv alapján a daganatos betegségek miatti aggodalom aktivitásra és ne passzivitásra ösztönözze az embereket. Az egészségügyi ellátórendszernek ebben meghatározó szerepe van, ám önmagában ezt a célt bizonyosan képtelen elérni, az kizárólag össztársadalmi együttműködéssel sikerülhet.

Beneda Attila arra is felhívta a figyelmet, hogy novemberben konferenciát terveznek arról, hogyan lehet a társadalom lelki egészségét generációk együttműködésének segítségével javítani.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com