A technológia sötét oldala: öngyilkosságra is buzdíthat a mesterséges intelligencia

0
Ráfér a mesterséges intelligenciára egy jó adag érzelmi intelligencia is, ugyanis rengetegen használják csalásra, sőt egy esetben egy belga férfit öngyilkosságra biztatott – írja az Index. A hangutánzó programok pedig egyre élethűbben imitálják az emberi beszédet, ez pedig átverések új korszakát hozhatja el – jelezte Kiss-Gy. Máté, az Asura Technologies elnök-vezérigazgatója az Indamedia csoport által rendezett AI Summit konferencián. 

„Már a mai világunkban is megfigyelhető, hogy elmosódó érzelmi határok keletkeznek az ember és az AI között” – világított rá Kiss-Gy. Máté, az Asura Technologies Zrt. elnök-vezérigazgatója az ECNMX AI Summit konferencián.

A cégvezető erre példának egy fél évvel ezelőtti esetet hozott, amikor egy belga férfit a nyelvi modell öngyilkosságra buzdított. Az esetről korábban az Index is beszámolt.

A férfi felesége név nélkül nyilatkozott a La Libre belga lapnak, elmondva, hogy férje hat héttel a halála előtt kezdett el csevegni Elizával, egy olyan chatrobottal, amelyet egy amerikai startupcég hozott létre a GPT-J technológia – az OpenAI GPT-3 nyílt forráskódú alternatívája – felhasználásával.

A chatbot gyakorlatilag megerősítette a felhasználót abban, hogy jogosak az érvei az öngyilkosság mellett. Itt első ízben volt emberi sors az AI kezében – de biztosan nem utoljára

– fogalmazott Kiss-Gy. Máté. A technológia sötét oldala azonban itt nem áll meg, ugyanerre példa az új dimenziós limitált hangszínjátékokkal létrejövő csalások.

Amerikában egy új típusú unokázós csalás valósul meg: a csalók hanggeneráló mesterséges intelligenciával (AI) veszik rá az áldozatokat arra, hogy fizessenek nekik, akár az unoka hangján megszólalva tudnak pénzt kérni a nagyszülőktől.

Ugyanígy olyan esetre is van példa, amikor hanggeneráló AI egy nagy cég főnökét veszi rá arra, hogy utalásokat intézzen – az AI az asszisztens hangját utánozhatja – világított rá a cégvezető, aki szerint fontos látni azt is, hogy még soha, senkivel nem léptünk olyan interakcióba, ami annyira hasonlóan reagál ránk, mint egy másik ember tenné. „Az AI az első olyan entitás, ami tökéletesen imitál minket és úgy kommunikál velünk, ahogyan mi is kommunikálunk egymás között” – mondta a konferencián.

Forrás: Index

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com