2024-ben 61,5 milliárd áll rendelkezésre rehabilitációs célú foglalkoztatásra

0

A jövő évben 61,5 milliárd forint áll rendelkezésre a megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációs célú foglalkoztatására – közölte a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Fülöp Attila azt mondta, e célra ekkora összeg még nem állt rendelkezésre a költségvetésben.

A megváltozott munkaképességű emberek 2024. évi rehabilitációs célú foglalkoztatásának támogatására vonatkozó pályázatokat október 30-ig lehet benyújtani elektronikus formában – közölte az államtitkár, aki elmondta: olyan cégek jelentkezését várják, amelyek megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását vállalják, és mentorral, rehabilitációs tanácsadóval segítik a munkavállalót abban, hogy előbb-utóbb el tudjon jutni a nyílt munkaerőpiacra is.

Fülöp Attila kiemelte, a 2010 utáni gazdaságpolitikai fordulat fontos része volt az, hogy mindenki, aki tud, dolgozzon a neki megfelelő munkahelyen, és ehhez munkahelyeket teremtsenek. Ennek a foglalkoztatáspolitikának az egyik kiemelt célcsoportját képezik azok, akik valamiért hátrányos, nehéz helyzetből indulnak, akik alacsony végzettségűek, vagy a munkavégző képességük megváltozott fogyatékosság vagy tartós betegség miatt.

Az államtitkár közölte, ennek eredménye, hogy a megváltozott munkaképességűek körében az elmúlt tíz évben 2,5-szeresére nőtt a foglalkoztatási arány. Ma 150 ezer megváltozott munkaképességű ember él bérből. Ehhez egy fontos segítség a tíz éve meghirdetett pályázat a megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációs célú foglalkoztatásának támogatására, amelyre jövőre 61,5 milliárd forint áll rendelkezésre.

A pályázati kiírás a fővárosi kormányhivatal honlapján található meg, a pályázatokat kizárólag elektronikus formában lehet benyújtani – közölte Fülöp Attila.

Az államtitkár kitért arra is, hogy 2021-ben indították el Érték Vagy! elnevezéssel azt az álláskereső portált, amely a megváltozott munkaképességű emberek elhelyezkedését tudja segíteni.

A sajtótájékoztatót a XII. kerületben, egy olyan Böszörményi utcai pékségben tartották, ahol megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztatnak. A pékség vezetője, Takács Zoltán elmondta, cégük több üzletágban 190 megváltozott munkaképességű embert foglalkoztat.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com