Magyar Rekordkísérlet – Országos vízipisztoly csata a fürdők összefogásával

0

Még mindig tart a nyár, ha pedig nyár, akkor víz és strand és élmények! Melyik gyerek vagy felnőtt ne vetné bele magát örömmel egy önfeledt vízipisztolycsatába? Erre gondolva hirdette meg a Magyar Fürdőszövetség új akcióját, az országos vízipisztolycsatát tagfürdőiben, mely egyúttal rekordkísérlet is lesz. Lényege, hogy augusztus 19-én, szombaton egy időben több százan vagy akár több ezren vehetnek részt egy fergeteges vízipisztolycsatában – mindezt a 21. századi technika segítségével, online módon összekapcsolva. Országszerte 40 fürdő csatlakozott a kezdeményezéshez.

Közismert, hogy Magyarország páratlanul gazdag termálvizekben, ma már szinte bármerre járunk az országban, találhatunk erre a kincsre épülő fürdőket, strandokat. A Magyar Fürdőszövetség célja, hogy évről évre olyan közös programokat szervezzen, amelyek hozzájárulnak az itthoni fürdők és ezek sokszínűségének minél szélesebb körben megismertetéséhez, illetve egyáltalán a fürdőzés népszerűsítéséhez.

Ez alkalommal feledhetetlen nyári strandélménnyel várjuk fürdővendégeinket, akik egy országos vízipisztolycsatában és egyben rekordkísérletben vehetnek részt. Az újdonság, hogy nem egy helyszínen, hanem egyszerre több helyen folyik majd vízipisztolycsata. Összesen 40 fürdő csatlakozott a most első alkalommal meghirdetett, közös „Magyar Rekordkísérlet” akciónkhoz. A kelettől nyugatig, északtól délig tartó, gyakorlatilag országos lefedettségnek köszönhetően a vízipisztolycsatában részt venni kívánó vendégek elérhető közelségben találhatnak ehhez fürdőt.

A rekordkísérlet célértéke a Magyarországon egy időben legtöbben vízipisztolycsatát játszó fürdőzők száma. A rekordkísérlet tervezett időpontja 2023. augusztus 19. (szombat), 14 óra. 15 percen át kell a vízipisztolycsatának folyni minden helyszínen.

A Magyar Rekordok 22 éves történetében jelenleg a rekordot 800 résztvevővel a szigetvári fürdő tartja. A mostani kezdeményezés egyedülálló abban, hogy a telekommunikáció segítségével „egy helyszínként” egész Magyarországot jelenti majd, a résztvevők és a helyszínek száma egyaránt a rekordkísérlet tárgya.

A rekordkísérletet a Magyar Rekord Egyesület, mint központi szervező koordinálja, minden egyes helyszínt online módon, internetes alkalmazáson keresztül elektronikus, valós idejű kép- és hangkapcsolattal lesz összekötve.

Összesen 40 fürdő csatlakozott a most első alkalommal meghirdetett, közös „Magyar Rekordkísérlet” akciónkhoz:

  1. Abony – Abonyi városi strandfürdő
  2. Békéscsaba – Békéscsabai Árpád Gyógy- és Strandfürdő
  3. Budapest – Palatinus Gyógy-, Strand- és Hullámfürdő
  4. Budapest –  Aquaworld Élményfürdő
  5. Bük – Gyógyfürdő
  6. Csongrád – Városi Gyógyfürdő- és Uszoda
  7. Debrecen – Aquaticum Spa
  8. Esztergom – Aquasziget Élményfürdő
  9. Gyomaendrőd – Gyomaendrődi Liget Gyógyfürdő és Kemping
  10. Gyöngyös – Dr. Csépe György Uszoda és Termálstrand
  11. Gyula – Gyulai Várfürdő Kft.
  12. Hajdúszoboszló – Hungarospa
  13. Harkány – Dráva Hotel Harkány
  14. Harkány – Harkányi Gyógy- és Strandfürdő
  15. Hatvan – Hatvan Városi Strandfürdő / Markovits Kálmán Városi Uszoda
  16. Igal – Igali-Gyógyfürdő
  17. Kecskemét – Kecskeméti fürdő
  18. Komárom – Brigetio Gyógyfürdő Komárom
  19. Kunszentmiklós – Miklóssy János Sportközpont
  20. Lakitelek – Tősfürdő
  21. Leányfalu – Leányfalu Termálfürdő
  22. Lenti – Lenti Gyógyfürdő és Szent György Energiapark
  23. Makó – Hagymatikum Gyógyfürdő
  24. Mezőtúr – Mezőtúri Strandfürdő és Fedett Uszoda
  25. Miskolc – Barlangfürdő
  26. Miskolc – Selyemréti strandfürdő
  27. Miskolc – Ellipsum Strandfürdő
  28. Mórahalom – Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő
  29. Mosonmagyaróvár – Flexum Thermal &Spa
  30. Nagykanizsa – Kanizsa Uszoda és Strandfürdő
  31. Pécs – Pécs Hullám Uszoda Strand- és Gyógyfürdő Abay Nemes Oszkár Sportuszoda
  32. Püspökladány – Gyógy- és Strandfürdő
  33. Ráckeve – Aqua Land Termál- és Élményfürdő, Camping, Villapark
  34. Sárvár – Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő
  35. Szeged – Napfényfürdő Aquapolis
  36. Szentes – Üdülőközpont
  37. Szentgotthárd – Élményfürdő
  38. Tiszaújváros – Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő
  39. Tótkomlós – Rózsa Gyógyfürdő
  40. Zalakaros – Zalakarosi fürdő

 

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com