Korszerű gépekkel gazdagodott az Országos Mozgásszervi Intézet

0

Korszerű gépeket vásárolt az Országos Mozgásszervi Intézet közel 1,3 milliárd forint értékben. A beruházás rendkívüli előrelépés a mozgásszervi betegségek megelőzésében és kezelésében – hangzott el az intézet campusán tartott projektzáró rendezvényen kedden, Budapesten.

Bidló Judit, az egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkár az Innováció a reumatológiában címet viselő eseményen elmondta, hogy az európai uniós partnerségi megállapodás célja a társadalmi együttműködés erősítése, a szegénység, valamint a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem. Felidézte, hogy a 2020-as országjelentés szerint Magyarországon az emberek várható élettartama elmarad az uniós átlagtól. Ennek megváltoztatása érdekében hangsúlyosan jelenik meg a modern ellátási formák támogatása a költségvetésben – mondta a helyettes államtitkár.

Jenei Zoltán országos kórház-főigazgató úgy fogalmazott, hogy a program nemcsak az eszközökről szól, hanem az azokhoz kapcsolódó szakmai tudásról is. Reményét fejezte ki, hogy a kutatási program során elért eredményeket az országos egészségügyi intézmények együttesen tudják majd felhasználni.

Nemcsok Dénes, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztések végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy az ilyen projekteket mindig egyfajta misztikum övezi, rengeteg feltételnek kell megfelelni, és az, hogy a projektnek a végére értek, bizonyítja, hogy ez sikerült.

Poór Gyula, az OMINT főigazgatója mutatta be a pályázat során beszerzett diagnosztikai eszközöket, amelyek a képalkotás, a laboratóriumi vizsgálatok és a mozgásanalizálás területén a legmagasabb csúcstechnológiát képviselik, és jelentősen javítják Magyarországon a mozgásszervi betegek ellátásának színvonalát, illetve komoly kutatási potenciált is jelentenek.

Az eseményhez kiadott sajtóközleményben felidézték, hogy az Országos Mozgásszervi Intézet (OMINT) 2021-ben jött létre két nagy múltú intézmény, az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet (ORFI) és az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet(OORI) fúziójával.

A pályázat keretében világszínvonalú kettős energiájú CT-t, funkcionális MRI-t, laptopot és zseb ultrahangkészülékeket, az autoimmun betegségek diagnosztikájához használt laboratóriumi műszereket, valamint a gyermekek állapotának szűrésére is alkalmas mozgásanalizáló rendszert szereztek be.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com