Megnyílt az első emelt szintű koraszülött intenzív osztály a hazai magánegészségügyben

0

A hazai magánegészségügyi szolgáltatók közül elsőként kapta meg a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) által kiadott működési engedélyt és nyitotta meg koraszülött intenzív ellátási centrumát a TritonLife Róbert Magánkórház – mondta a TritonLife csoport elnöke az intézmény keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Fábián Lajos jelezte: évente már 1600-1800 gyermek születik a kórházban. Az új perinatális intenzív centrum (PIC II) lehetővé teszi, hogy az itt született speciális kezelési igényű újszülötteknek és a koraszülötteknek a kórházon belül tudják biztosítani a legmagasabb szintű ellátást – emelte ki.

Fábián Lajos ismertette: a TritonLife csoport kórházai és járóbeteg-ellátóhelyei 15 helyen vannak jelen az országban, és további bővülést terveznek. Tavaly 7000 műtétet végeztek különböző szakterületeken, az orvos-beteg találkozások száma pedig meghaladta a 300 ezret.

A magánegészségügyi szolgáltató csoport nettó árbevétele 11,5 milliárd forint volt 2021-ben. A bevételek tavaly több mint 50 százalékkal nőttek, elérték a 17,3 milliárd forintot. A társaság idei tervezett nettó árbevétele meghaladja a 20 milliárd forintot – közölte a csoport elnöke. Beruházásokra az elmúlt 5 évben mintegy 14 milliárd forintot fordítottak, és több mint 2 milliárdot költöttek k+f+i tevékenységre.

Kocsis István, a TritonLife Róbert Magánkórház neonatológiai osztályának osztályvezető főorvosa hangsúlyozta: az új koraszülött intenzív osztály lehetőséget ad arra, hogy koraszülöttség vagy egyes megbetegedések esetén sem kell átszállítani az újszülötteket más kórházba, hanem a koraszülött intenzív osztály anya-gyermek szobáiba kerülhetnek.

Fábián Lajos az MTI kérdésére elmondta: a főként Nyugat-Európából beszerzett inkubátorokkal, a monitoring-rendszerekkel, az informatikai rendszerrel és a szükséges átépítésekkel a beruházás összege 210-230 millió forint között volt. A magánegészségügyi szolgáltató akkreditált képzési helyként bekapcsolódhat az állami szakorvosképzésbe is – tette hozzá.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com