40 ezer alá esett a légúti fertőzés tüneteivel orvoshoz fordulók száma

0

A légúti figyelőszolgálat adatai szerint 39 400 influenzaszerű megbetegedést diagnosztizáltak a múlt héten – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) heti jelentésében, csütörtökön.

Azt írták: március 20. és 26. között az országban 215 700-an fordultak orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel, közülük 39 400 influenzaszerű megbetegedést diagnosztizáltak. Az utóbbiak esetében a betegek 41,7 százaléka gyerek, 29,6 százaléka 15-34 éves volt. A 35-59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 20,6 százaléka, 8,1 százalékuk pedig a 60 éven felüliek közül került ki.

A múlt héten három közigazgatási területen – Budapest, Fejér és Vas vármegye – nőtt, 11 területen csökkent és hat területen (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy) nem változott az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva.

Az NNK laboratóriumába a 12. héten beküldött 124 légúti mintából 67-nél az influenza valamelyik típusát, nyolcnál a koronavírust, egynél a légúti óriássejtes vírust (RSV) mutatták ki. Kórházba az elmúlt héten 218 embert vettek fel súlyos, akut légúti fertőzés miatt, közülük 38-an szorultak intenzív ellátásra. A kórházi ápolást igénylő 218 beteg 32-nél az influenzavírus, 54-nél a SARS-CoV-2 és 17-nél az RSV állt a megbetegedések hátterében.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com