Változások az ingyenes meddőségi kezelések körül

0

Gulyás Gergely szerint a meddőségi központok hatékonyabb működését kívánják elősegíteni, de egy orvosszakmai vita is zajlik az életkorral kapcsolatosan. A HVG úgy tudja, hogy az ingyenességhez szükséges 45 éves korhatár csökkentéséről vita folyik a szakértők között.

Változtatna a meddőségi kezelésekhez, más néven az asszisztált reprodukciós eljárásokhoz kapcsolódó szabályokon a kormány – értesült több forrásból is a hvg.hu. A módosítások akár már márciusban megjelenhetnek véleményezésre, bevezetésükre azonban csak fokozatosan kerülne sor.

Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón megerősítette, hogy a meddőségi központok hatékonyabb működését szolgáló szabályváltoztatásokat terveznek, ilyen javaslatot ő is látott. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint strukturális, komoly változtatás nem várható, egy orvosszakmai vita azonban most is zajlik, méghozzá az „életkorral kapcsolatosan”. Ez utóbbiról azonban még nem született döntés.

Bár Gulyás nem árult el ennél több részletet, szakértőkkel folytatott beszélgetéseink alapján az egyik legvalószínűbb változásnak az ingyenes meddőségi kezelések életkori korlátozása tűnik.

Jelenleg 45 év alatti nőknek nemcsak a lombikkezelés, hanem az ahhoz szükséges gyógyszerek is térítés nélkül elérhetők, a kezelésből összesen öt alkalmat finanszíroz az állam. A szakmában azonban egy ideje már elterjedt a hír, hogy a társadalombiztosítás terhére végzett lombikkezelés felső korhatárát a jelenlegi 45 évről 43-ra (mások szerint 42-re) csökkentik.

Erre utal az is, hogy információink szerint az elmúlt időszakban több magyarországi meddőségi centrumban is azt közölték a konzultációra jelentkező 43 év feletti nőkkel, hogy egyelőre várjanak a jelentkezéssel – írja a lap.

Ez tehát nem azt jelenti, hogy őket kizárnák a mesterséges megtermékenyítés lehetőségéből, de csak saját költségükön vehetnének rajta részt.

Forrás: HVG 

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com