Újra lehet jelentkezni az Együtt az Autistákért Alapítvány tehetséggondozó programjára

0

Az Együtt az Autistákért Alapítvány második alkalommal indítja el az AUTTALENT 2023 – Együtt a tehetségekért programot. 

A tehetséggondozó pályázat azért jött létre, hogy segítő kezet nyújtson azon családoknak, akiknek támogatásra van szükségük gyermekük vagy saját maguk fejlesztésében.

A február 15-én elindult pályázatra olyan 6-30 év közötti, autizmussal élő fiatalok jelentkezését várják, akik valamilyen területen kiemelkedő képességgel, tehetséggel rendelkeznek.

A pályázatra több kategóriában is jelentkezhetnek az érdeklődők, például zene, képzőművészet, egyéb művészeti ágak (például mozgókép, fotó), sport, tudomány (kutatás, fejlesztés, innováció) számítástechnika területén, valamint a tehetség kibontakoztatását segítő tevékenységekre, programokra.

Az igényelhető támogatás az idei évben is 100 000 és 1 000 000 forint között van. AZ AUTTALENT 2023 – Együtt a tehetségekért pályázatra február 15-től június 30-ig lehet jelentkezni az Együtt az Autistákért Alapítvány weboldalán található űrlap kitöltésével – áll a közleményben.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com