Február 22-e a Magyar Parasport Napja

0

Fogyatékosnak lenni, nem jelenti azt, vesztesnek lenni.”

Az Országgyűlés 2017. december 12-i ülésén egyhangúlag megszavazta a Kulturális Bizottság ötpárti kezdeményezését. Hivatalosan is országos napja lett a magyar sportnak, a magyar parasportnak, a magyar diáksportnak, és a módosító javaslat megszavazása után, a magyar siketsportnak. A Magyar Parasport Napját ezentúl minden évben február 22-én ünnepeljük, a dátum választása szimbolikus, hiszen ezen a napon, 1970-ben alakult meg a Mozgásgátoltak Halassy Olivér Sport Clubja, a Mozgásjavító Intézmény falai között. A mai magyar parasport kialakulásában döntő jelentőségű volt, hogy az első, intézményesített sportszervezetet olyan legendák alapították meg, mint Tauber Zoltán, hazánk első paralimpiai bajnoka, Fejes András, aki az első magyar paralimpiai érmet nyerte, és a Mozgásjavító tanárai, diákjai. A klub a névválasztásával a legendás vízilabdázó és úszó előtt tisztelgett, aki lábamputáltként az épek között lett olimpiai bajnok 1932-ben és 1936-ban.

Ebben az évben a Magyar Parasport Napjának nagykövet párosa Krajnyák Zsuzsanna tizenkétszeres paralimpiai érmes, világ és Európa-bajnok kerekesszékes és Szatmári András olimpiai bronzérmes, világbajnok kardvívó.

Forrás: hparalimpia.hu

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com