Egyre többen a szülők felelősségét emelik ki a médiatudatosság növelésében

0

A tudatos médiafogyasztás jelentőségét és a gyerekek erre való felkészítését hangsúlyozták a szakértők a Biztonság az interneten – gyermek- és családvédelem című panelbeszélgetésen a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) évnyitó konferenciáján csütörtökön, Budapesten.

Rab Árpád jövőkutató, az NMHH elnöki tanácsadója kijelentette, felelőtlennek tartja azokat a szülőket, akik „annyival elhárítják a dolgot, hogy én úgysem értek hozzá”, mert meg lehet tanulni a szűrőprogramok használatát, és le is lehet ülni a gyerekekkel játszani a számítógépen.

A szülőknek mintát kell mutatniuk, hogy nem az eszköz használja az embert, hanem az ember használja az eszközt valamire – tette hozzá. Rab Árpád szerint a technológia önmagában nem rossz, szükség is van rá, de növelni kell a tudatosságot.

A médiatudatosság növelésének kérdésében egyébként trendforduló látszik, mert míg korábban inkább az állam és az oktatás feladatának tartották ezt, mostanra egyre többen a szülők felelősségét emelik ki – mondta a tanácsadó. Hozzátette, a hatóságok feladata megmutatni azt, milyen kockázatokkal járnak a különböző tevékenységek az interneten, ezzel pedig a szülő kezébe adni a felelősségteljes döntés lehetőségét.

Aczél Petra, az NMHH kutatásvezetője úgy fogalmazott, a családok tekintetében a média olyan mint egy „otthon, amelynek a kulcsa azonban nem a családtagoknál van”. A családoknak fel kell ismerniük azt is, hogy az internetezés már egyfajta „életmód”.

Az emberek átlagosan három órát töltenek naponta a világhálóan, de ez nem fókuszált, hanem megosztott figyelem. Ha egyszerre két dologra figyelek, akkor 40 százalékkal csökken a figyelem

– hívta fel rá a figyelmet a kutatásvezető. Védeni kell a gyereket a káros tartalmaktól, és meg kell tanítani nekik, hogyan ismerjék fel, mi igaz és mi hamis – mondta. Aczél Petra arról is beszélt, a mai szülői nemzedéket nem készítették fel arra, hogy tudatos médiafogyasztást tanítson a gyerekeknek, és sokszor a szülők maguk sem tudatos médiafogyasztók.

Csalár Dorina, az NMHH jogi munkatársa azt mondta, a jogsértő és kiskorúakra káros tartalmakról érkező bejelentéseket fogadó Internet Hotline jogsegélyszolgálat munkatársaként úgy látja, van mitől megvédeni a gyerekeket az interneten. A legtöbb bejelentés a káros tartalmakról egyébként a szülőktől érkezik – jegyezte meg.

Csalár Dorina bemutatta a hatóság új kampányát is, amely a videójátékokat játszó gyerekek szüleinek segít, hogy jobban értsék ezt a világot. A szülők ne az előítéletek mentén, hanem átfogó kép ismeretében tudják támogatni gyermekeiket, kihasználva a játék nyújtotta lehetőségeket – mondta.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com