Takács Péter: a betegellátást javítja az új ügyeleti rendszer és az egészségügyi béremelés is

0

A betegellátást javítja az új ügyeleti rendszer és az egészségügyi béremelés is – hangsúlyozta Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára az InfoRádió Aréna című műsorának keddi adásában.

Az államtitkár az egészségügyi törvény tavaly decemberben elfogadott módosítása kapcsán úgy fogalmazott: a magyar egészségügyben elmaradt a rendszerváltás, ezért volt szükség a mostani átfogó átalakításra, melynek legfontosabb katalizátora a világjárvány volt.

„Az lenne a fő cél, hogy a magyar egészségügy valóban egészségügy legyen, és ne betegségüggyel foglalkozzon” – jelentette ki az államtitkár, aki szerint eddig főként a felismert betegségek kórházi körülmények közötti ellátására összpontosítottak, mostantól viszont a prevenciós szemléletet helyeznék előtérbe. Ehhez komoly személetváltásra van szükség.

Takács Péter hangsúlyozta azt is, hogy a jövőben sokkal magasabb órabéreket tudnak adni a szakdolgozóknak és az orvosoknak is, mint eddig. Emlékeztetett, hogy csak orvosi béremelésre évente 350 milliárd forinttal több jut, mint 2019-ben. Az orvosok fizetése már négy és félszerese a 2015-ös bérszintnek, a szakdolgozóké pedig két és félszerese, de a kormány már döntött a szakdolgozókat érintő további, jelentős emelésről is – mutatott rá.

Közölte: az átlagos a szakdolgozói bér a fizetésemelést követően az orvosbér 37 százaléka lesz és az a terv, hogy tartósan összekötik az orvosi, valamint a szakdolgozói béreket. Szeretnének differenciálni is, hogy a speciális szaktudással rendelkezők magasabb emelésben részesülhessenek – húzta alá.

Takács Péter úgy vélte, hogy az egyik legfontosabb és legkorábban tapasztalható változás az ügyeleti ellátás átszervezése lesz, ezt érzi majd leghamarabb a bőrén a lakosság. Ennek kapcsán elmondta, hogy a délután négy órától este tízig tartó időszakban főként háziorvosi kompetenciákra van szükség, este tíz és reggel nyolc óra között azonban rendszerint tizedére esik vissza az esetszám, és az esetek 95 százaléka mentési feladat.

Éppen ezért a háziorvosoknak – noha ez volt a legnagyobb félelmük az átalakítás kapcsán – nem kell attól tartaniuk, hogy éjszakai ügyeletre kötelezik őket – jelentette ki Takács Péter. Hozzátette: az érintetteknek maximum havi két alkalommal kell ügyeletet vállalniuk az új rendszerben, de csak délután négy és este tíz óra között, s támogatásként ilyenkor végig ott lesz mögöttük a mentőszolgálat teljes apparátusa. Ettől függetlenül a mentőszolgálattal szerződhet az orvos éjszakai ügyeletre, ahol erre szükség van, ez nincs megtiltva – jegyezte meg.

Az államtitkár elmondása szerint a 112-es hívószámot továbbra is akkor kell hívni, ha vészhelyzet van, emellett azonban minden megyében lesz egy négyjegyű központi ügyeleti telefonszám is, amit a megyei mentésirányítás fog felvenni, és ők irányítják állapotának megfelelő helyre a beteget, adott esetben kiküldik a mentőt.

Takács Péter kijelentette: fontos, hogy homogenizálják a betegellátás színvonalát. Szerinte a betegbiztonság szempontjából végig kell gondolni azt is, hogy melyek azok a feladatok, amelyeket mindenképp a lakosság közelében kell biztosítani. A nagyobb, bonyolultabb beavatkozásokat érdemes centralizálni, de egy biztos: kórházat nem zárnak be – mondta az államtitkár, kiemelve: a háziorvosi alapellátásba vissza kell csempészni olyan kompetenciákat, amelyeket korábban fiskális szempontok alapján elvettek a háziorvosoktól. Emellett a következő félév végére a szakdolgozói kompetenciák terén is bővítést tervez a kormány – mutatott rá.

Takács Péter a műsorban beszámolt arról is, hogy új járóbeteg irányítási rendszert vezetnek be, aminek informatikai alapjait most teszik le. Megjegyezte, a betegutak szervezése a megyei irányító intézmények – Budapesten a Centrumkórház – főigazgatóinak felelősségébe fog tartozni. Elmondta továbbá, hogy együttműködnek az oktatási államtitkársággal annak érdekében, hogy az egészségnevelés a lehető legfiatalabb korban elkezdődhessen.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com