Szerbiában hiánycikk lett a gyerekeknek adható antibiotikum

0

Hiány alakult ki Szerbiában a gyerekeknek adható antibiotikum-készítményekből – közölte a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) hétfőn.

A hiány egyik oka, hogy a légúti fertőzések terjedése miatt megnőtt a gyógyszerek iránti kereslet, a másik oka viszont az, hogy a világpiac alakulása miatt fennakadások tapasztalhatók a beszerzésben, a gyártásban és a forgalmazásban.

A behozatali gyógyszerek mellett azonban a Szerbiában gyártott szirupok beszerzésével is gond van. Az országban két vállalat gyárt penicillinszirupot gyermekek számára, ám az egyik gyárban decemberben meghibásodott egy alkatrész, és a hónap végéig nem tud folytatódni az előállítás, a másik gyár pedig nem tudja egyedül fedezni a szükséges mennyiséget.

Gondot okoz továbbá az RTS szerint, hogy a hiány hírére az emberek elkezdtek készleteket felhalmozni, ezzel is növelve a gyógyszerínséget.

A szerbiai egészségbiztosítási alap igazgatója szerint hamarosan újra elérhetők lesznek a gyógyszerek, ám mindenképpen drágulásra kell számítani.

A szerbiai közszolgálati televízió arra is emlékeztetett, hogy a hiány nem csak Szerbiára jellemző, Európa több országában is általános gyógyszerhiány tapasztalható.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com