Államtitkár: a kormány nem döntött arról, hogy állami kézbe veszi-e a szakrendelőket

0

A kormány nem döntötte el, hogy állami kézbe veszi-e a szakrendelőket – közölte Felkai László, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára csütörtökön az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának ülésén.

Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat vitájában Gy. Németh Erzsébet (DK), Jámbor Adrás (Párbeszéd) és Kanász-Nagy Máté (LMP) is szakrendelők sorsával kapcsolatban fogalmazta meg aggodalmait, azt firtatva, mi a terve azokkal a kormánynak.

Jámbor András arról is érdeklődött, mit jelent az a friss kormányhatározat, miszerint a szociális intézmények fenntartóinak nem kell az elégséges ellátást biztosítania.

Felkai László közölte, a rendelet célja, hogy megmaradjanak ezek az intézmények, mivel az energiaárak emelkedése gondot okoz nekik. A rendelkezés csak a téli időszakra vonatkozik – jegyezte meg.

A szakrendelőkről közölte, a kormány nem döntötte el, hogy állami kézbe veszi-e a szakrendelőket, előbb felméri azokat, majd március környékén születhet róluk döntés.

Takács Péter, a tárca egészségügyi államtitkára arról beszélt, hogy annak, akinek az egészségügyi állapota olyan, hogy nem tudja a szociális ellátást vállalni, továbbra is biztosítják a kórházi ellátást.

A bizottság az egészségügyi törvényhez elfogadott egy olyan módosító indítványt, miszerint a már létező praxisközösségek tevékenysége járóbeteg-szakellátási szolgáltatásokkal bővülhet.

Egyértelműsítették azt is, hogy az ügyeleti ellátás átalakításának végdátuma 2024. február 29., azt megelőzően fokozatos lesz a feladatelvállalás. Az egészségügyért felelős miniszter 30 nappal előre közzéteszi, mely területek – jellemzően vármegyék – esetében veszi át a mentőszolgálat az ügyeleti ellátást.

Lehetőséget biztosítanának arra is, hogy az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló az őt foglalkoztató intézményben – engedéllyel – végezhessen olyan egészségügyi tevékenységet, amire a szolgálati jogviszonya nem terjed ki. Példaként a dialízisellátást és a koraszülöttmentést említi az indokolás.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com