Uniós forrásból valósul meg a fertőző állatbetegségek Nemzeti Laboratóriuma

0

A fertőző betegségek Nemzeti Laboratóriumának létrehozása 3,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással, uniós forrásból valósul meg, a projektben az Állatorvostudományi Egyetem a konzorcium vezető – közölte a Széchenyi István Egyetem. 

A két felsőoktatási intézmény mellett az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Állatorvostudományi Kutatóintézet a konzorcium harmadik tagja. A fejlesztés a Széchenyi Terv Plusz programban az Európai Unió Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervének támogatásával valósul meg.

A közlemény szerint a fertőző állatbetegségek, antimikrobiális rezisztencia, állatorvosi közegészségügy és élelmiszerláncbiztonság Nemzeti Laboratóriuma létrehozásának kiemelt népegészségügyi és nemzetgazdasági jelentősége van.

Magyarországon nagy a haszonállatok létszáma, ami a fertőző betegségek gyors és hatékony felismerését, megelőzését és gyógykezelését prioritássá teszi.

A projekt eredményeként megvalósul több egyedülálló és innovatív, illetve hazai viszonylatban hiánypótló megoldást jelentő termék és szolgáltatás piacosítása. Kutatási eredményeket azok jellegétől függően oltalom, szabadalom formájában hozzák nyilvánosságra.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com