Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium alakult a szegedi egyetem vezetésével

0

Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium néven járványok előrejelzésére, megelőzésére, matematikai modellezésére, a kórokozókkal és az invazív fajokkal kapcsolatos ökológiai kockázatok feltárására, digitális egészségügyi adatok elemzésére alakult kutatói hálózat a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) vezetésével – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága csütörtökön az MTI-t.

Már a koronavírus-járvány alatt létrejött a járványügyi döntéseket segítő járványmatematikai modellező és epidemiológiai elemző munkacsoport, amely az ország különböző intézményeiben, más-más tudományágakban dolgozó kutatókat fogta össze. Ekkor világossá vált, hogy szükség van egy olyan széles körű kutatói hálózatra, amely a modern, adatvezérelt tudományos módszerekre alapozva elemezi a Magyarországon megjelenő egészségbiztonsági kockázatokat – közölték.

Az elgondolás alapján 16 hazai egyetem és kutatóhely által alapított konzorcium a Nemzeti laboratórium létrehozása, komplex fejlesztése elnevezésű pályázaton 8,3 milliárd forint támogatást nyert – írták.

Az Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium az itthon korábban elszigetelten működő kutatócsoportokból állandó készültségű együttműködő hálózatot hozott létre. Négy fő területén, a járványmatematikai, a járványökológiai, az invázióbiológiai és az adatvezérelt egészség divízióban az első megfigyelésektől a járványterjedés modellezésén át az egészségügyi ellátórendszer felkészítéséig olyan kutatások folynak majd, amelyek számos tudományterület kompetenciáit integrálják. A korai felismerést és gyors reagálást segíti az ökológiai rendszerek kutatása is, amely a klímaváltozással Magyarországra érkező fajokat és a velük jelentkező, emberekre is veszélyt jelentő kórokozókat monitorozza – ismertették.

Az új nemzeti laboratórium egészségbiztonsági kutatásait innovatív monitoringrendszerek, big data és mesterséges intelligencia módszerek, valamint a matematikai modellezés eredményei támogatják majd.

Röst Gergely, az SZTE matematikusa, a konzorcium szakmai vezetője kifejtette: a kutatói hálózat a One Health-koncepciót vallja magáénak, amely felismeri, hogy az emberek egészsége szorosan összefügg az élővilág és közös környezetünk egészségével. A nemzeti laboratórium azt vállalja, hogy a magyar társadalmat a jövőben lehetségesen veszélyeztető kórokozókat, terjesztőiket, élőhelyeiket széles körűen monitorozza, kockázatukat elemzi, az epidemiológiai adatok feldolgozásából előrejelzéseket készít, valamint adatalapú diagnosztikai eszközökkel segíti az egészségügyi ellátást és irányítást. E komplex tevékenység megalapozza majd egy nemzeti epidemiológiai előrejelző rendszer létrehozását – idézték a közleményben Röst Gergelyt.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com