Ma van az Alzheimer-világnap

0

Az Alzheimer-világnap célja javítani a betegségtudatosságot, felhívni a figyelmet a betegséggel kapcsolatos tévhitekre, illetve a betegek életkörülményeinek javítására.

Az Alzheimer-kór a leggyakoribb demenciához vezető neurodegeneratív betegség, amely során az agy bizonyos területein plakkok és zárványok alakulnak ki, ami az agyi funkciók beszűküléséhez, a magatartás megváltozásához, végül a szigorúan monoton, folyamatos progresszió következtében biológiai leépüléshez, az önellátásra való teljes képtelenséghez vezet. A kór kialakulásának okai nem ismertek, de bizonyos rizikófaktorok (pl.: magas vérnyomás, fejtraumák, rosszul kezelt cukorbetegség, egyes nyugtatók, elhízás) növelik a megbetegedés kockázatát.

A betegség kezdetben enyhe formában, általában memóriazavarral jelentkezik: a beteg nem képes új ismereteket szerezni, a korábban tanultakra emlékezni, nehezen ismeri fel a környezetét, különösen idegen helyen könnyen eltéved, emellett elveszíti az időérzékét, nehezen találja a szavakat, nehezen érti az összetett vagy elvont fogalmakat. Magatartása inaktívvá, visszahúzódóvá, esetleg agresszívvá válhat, néha depresszió, paranoia tünetei jelentkezhetnek. Középsúlyos, súlyos állapotban előbbiek további romlása mellett megszűnik a betegségtudat, csökken a testsúly, a végtagok merevvé válnak, járásképtelenség lép fel, így a mindennapi élet tevékenységei (pl. öltözködés) is egyre nagyobb nehézséget jelentenek. Végül beszédkészsége, beszédértése megszűnik, inkontinencia és epilepsziás rohamok jelentkezhetnek, a mindennapi élet tevékenységeire (öltözködés, fürdés, WC-használat, táplálkozás) képtelenné válik.

Az idős életkor és a halálozás nagyobb esélye miatt ugyanakkor a betegeknek csak egy része járja végig a betegség összes szakaszát. Társuló halálos betegségek nélkül a korai stádiumában megállapított Alzheimer betegség várható fennállási időtartama 5-8 (-10) évre tehető.

A Nemzetközi Alzheimer Társaság a világon 50 millió főre becsüli a demenciával élők számát, legnagyobb részük (külföldi adatok alapján 50-60%-uk) Alzheimer típusú primer demenciával küzd. Jelentős lehet azok száma, akiknek a betegsége (még) nem felismert, vagy az állapotukra vonatkozóan nem rendelkeznek formális diagnózissal. Ez különösen a közepes és az alacsonyabb jövedelmű országok jellemzője, ugyanakkor a hazai adatok becslését is nehezíti.

A várható életkor növekedésével az Alzheimer okozta demencia előfordulása és az ellátási szükségletek is egyre inkább nőnek – azok minden társadalmi és gazdasági terhével.

Forrás: Neak, MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com