Új eljárással gyógyítják a neuroendokrin daganatos betegeket a Semmelweis Egyetemen

0

Új, eddig Magyarországon nem elérhető eljárással gyógyítják a neuroendokrin daganatos betegeket a Semmelweis Egyetemen (SE); az első izotópos infúziós kezelést a múlt héten végezték el az intézményben.

Az egyetem az MTI-t hétfőn arról tájékoztatta, hogy a belgyógyászati klinikán az első ilyen kezelést egy 80 éves neuroendokrin tumorban szenvedő férfi kapta. A beteg az első infúzióra jól reagált, négy nappal később hazamehetett. A terápia néhány hét múlva folytatódik, mivel az izotópos kezelést 8-12 hetente szükséges megismételni, összesen 3-4 alkalommal – írták.

A neuroendokrin tumorok a daganatos betegségek mintegy 5 százalékát teszik ki, évente 40-60 új esetet diagnosztizálnak, vagyis Magyarországon több száz embert érinthet ez a betegség, amelynek felismerésekor a páciensek fele már előrehaladott stádiumban van – ismertették.

A közleményben idézték Lakatos Pétert, az SE Belgyógyászati és Onkológiai Klinikájának egyetemi tanárát, aki szerint a teljes gyógyulás a tumor korai felfedezéskor várható, amikor a daganat sebészileg még jól eltávolítható. A műtéttel nem gyógyítható betegek kezelésére napjainkban Magyarországon csaknem mindegyik, világszerte elfogadott gyógyszeres kezelési mód elérhető. Hozzátette: a gyógyszeres terápiák lassítják ugyan a daganatos betegség előrehaladását, ám egy ponton túl a hatásukat vesztik, ilyenkor az előrehaladott, már szóródott daganat esetén az izotópkezelési módszerek nyújthatnak segítséget.

A szakember elmondta, az Európai Gyógyszerhatóság (EMA) 2017-ben fogadta el a lutécium 177 alkalmazását felnőttek neuroendokrin tumorainak kezelésére. Ezzel egy időben kezdték meg a magyarországi bevezetés feltételeinek megteremtését a másik három orvosképző egyetemmel közösen – tette hozzá.

A szomatosztatin-PRRT kezelés az elmúlt másfél évtizedben több európai onkológiai centrumban is elérhetővé vált Bázeltől Milánóig, míg Kelet-Európában először Krakkóban végezték. A hazai betegek 2005 óta vehették igénybe társadalombiztosítási támogatással, de csak külföldön, főként Svájcban és Németországban. Eleinte évi 2-5, az utóbbi években évi 30-40 kérelem érkezett az egészségbiztosítóhoz.

A Magyarországon diagnosztizált neuroendokrin betegek nagy részét a Semmelweis Egyetemen látják el, ezért e kezelés itthoni megteremtése mindenképpen mérföldkőnek számít a hazai endokrinonkológia történetében – fűzte hozzá Lakatos Péter.

A Semmelweis Egyetemen elvégzett beavatkozás után néhány órával a Debreceni Egyetemen is alkalmazták az izotóp-infúziós kezelést.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com