OMSZ: “hősképzéssel” ünneplik a mentők napját

0

Országszerte ismét megszervezik az ingyenes “hősképzést”, ahol bárki elsajátíthatja és gyakorolhatja az életmentés alapfogásait a mentők napján – tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) hétfőn az MTI-t.

Kedden, a magyarországi életmentés 135. és az Országos Mentőszolgálat megalakulásának 74. évfordulóján a mentők napját ünnepelik. 1887-ben ezen a napon kezdte meg szolgálatát a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület, mely Európa egyik első mentőszervezete volt – emlékeztettek.

A magyar mentőszolgálat sok szempontból ma is különleges értékeket hordoz, országosan egységes működése világviszonylatban is egyedülálló – tették hozzá. Az elmúlt időszak a mentőket különösen nagy erőpróba elé állította: tavaly több mint 1,25 millió mentőfeladatot végeztek, 116 ezer koronavírus-beteget vittek kórházba és több mint 1,3 millió járványügyi mintavételt szerveztek meg, illetve hajtottak végre – jelezték.

A sikeres helytállás a 8500 mentődolgozó felkészültségének és elhivatottságának, valamint a társadalom támogató összefogásának is köszönhető, hiszen a járvánnyal kapcsolatos pluszfeladatok ellátását országszerte önkéntesek is segítették – írták.

A közlemény szerint a Mentők Napja alkalmából a legkiválóbb mentődolgozók elismerésben részesülnek, a lakosság számára pedig országszerte ismét megszervezik az ingyenes “hősképzést”, ahol bárki elsajátíthatja és gyakorolhatja az életmentés alapfogásait. Az ünnepi hősképzés részleteiről az OMSZ honlapján (www.mentok.hu), illetve az ÉletMentő Applikáció chatbotjából (Hősképzés) is lehet tájékozódni.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com