Félmilliárd forint támogatást kaptak a szakrendelők a védekezésre

0

Félmilliárd forint támogatást kaptak azok a szakrendelők, amelyek részt vettek a koronavírus-járvány elleni védekezésben – tájékoztatta a Medicina2000 Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség kedden az MTI-t.

Az oltások beadása, ennek megszervezése, a szükséges eszközök és személyzet biztosítása az adott egészségügyi intézmény feladata volt, ez azonban nem szerepelt az önálló járóbeteg szakellátók finanszírozott feladatai között, így a munkában részt vevő intézmények saját forrásaikból finanszírozták költségeiket – közölték.

A járóbeteg-szakellátási szövetség ezért felmérte az intézmények 2021. január 1. és június 30. közötti időszakban a koronavírus-járvány elleni védekezéssel összefüggő, igazolt kiadásait, és az igényeiket eljuttatta az Emberi Erőforrások Minisztériumához (Emmi) – írták.

Az Emmi a több mint félmilliárd forintos támogatási igényt elfogadta. Az adatgyűjtés alapján 35 szakrendelő részesült támogatásban, az átlagos finanszírozás mintegy 14,5 millió forint. Változó volt a költségek mértéke, volt szakrendelő, amely 230 ezer, de volt olyan is, amely 53 millió forint támogatást kért – ismertették.

Hozzátették, hogy a 35 intézményben a szóban forgó hat hónapos időszak alatt 325 ezer oltást adtak be.
A most megítélt támogatások csak a 2021. január 1. és június 30. közötti időszakban, a járvány elleni védekezéssel összefüggésben felmerült olyan költségekre fordíthatók, amelyeket az intézmény már korábban teljesített és a kompenzációjára máshonnét külön forrást nem kapott.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com