Ma ünnepeljük a Föld napját

0

Létünk alapja az élővilág változatosságának megőrzése – erre figyelmeztet a 32. magyar és az 52. világméretű Föld napja, melynek kiemelt témája maradt a biológiai sokféleség megőrzése is.  Az emberiség túlterjeszkedése agyonnyomja a vadvilágot, túlfogyasztunk és túlterjeszkedünk, ezt jelzi évről évre a WWF Élő bolygó jelentése. 

Az első Föld napján, Denis Hayes amerikai egyetemista kezdeményezésére, 1970. április 22-én 20 millió amerikai emelte fel szavát a természetért. Ez a történelmi jelentőségű esemény az Egyesült Államokban – és az ország határain túl is – fontos változásokat hozott: az USA-ban szigorú törvények születtek a levegő és a vizek védelmére, új környezetvédő szervezetek alakultak, és több millió ember tért át ökológiailag érzékenyebb életvitelre.

Húsz évvel később Denis Hayes és barátai, az ökológiai válság jeleit – a bioszféra pusztulását, az ipari szennyezést, az őserdők irtását, a sivatagosodást, az üvegházhatást, az ózonlyukakat, a veszélyes hulladékokat, a túlnépesedést, a savas esőt, az óceánok szennyezettségét stb. – látva kezde-ményezték, hogy az 1990-es évek a környezet évtizedeként a közös felelősségre hívják fel a figyelmet.

Ennek érdekében Denis Hayes és barátai 1989-ben Kaliforniában létrehozták a Föld Napja Nemzetközi Hírközpontot, és havonta küldtek hírlevelet a világ minden országába, hogy a városi tömeg-felvonulásoktól kezdve szabadegyetemi előadásokig, faültetéstől a hulladékok újrahasznosításának megszervezéséig, a nemzetközi hírközlési rendszerek bevonásától falusi majálisokig sokféle akcióval ünnepeljék április 22-én a Föld napját a világ minden országában, a környezetbarát, fenntartható társadalom közös vágyával. Több mint 140 ország 200 millió környezetért aggódó polgára, civil szervezetek válaszoltak felhívásukra, és városok, falvak, iskolák, környezetvédő szervezetek mind-mind saját programmal, a legkülönfélébb módon tették emlékezetessé és világméretűvé ezt a napot.

A felhívásra Magyarországon környezetvédők 1990-ben megalapították a Föld Napja Alapítványt, és hírközpontot is létrehoztak az első magyar Föld napja eseményeinek koordinálására.

Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és Csehország gazdag természeti kincseit mutatja be június 12-ig a Várkert Bazár Glorietthez vezető rámpáin látható fotókiállítás, amelyet A Föld ja alkalmából rendeznek. A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium felkérésére a V4 országok elismert természetfotósai vállalták, hogy bemutatják a közönségnek a régió természeti értékeit. A minisztérium a Magyar Természetfotósok Szövetségét, a naturArt-ot kérte fel a projekt megvalósítására. A fotók kiválasztásában a visegrádi országok legnagyobb természetfotós egyesületei vettek részt.

Forrás: fna.hu / MTI

 

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com