Felemás zoknis flash mob akciók Európa szerte a Down-szindróma Világnap alkalmából

0

Felemás zoknis flash mob akciók Európa szerte a Down-szindróma Világnap alkalmából, március 21-én hétfőn. 

Az idei Down-szindróma Világnap egy különleges nemzetközi összekapcsolódásról szól a tánc segítségével. Több mint 25 európai városban vesznek részt önként szerveződő csoportok abban a flash mob kihívásban, amit Kimberose: Back on my feet című számára táncolnak el az ebből az alkalomból kitalált koreográfiára. A Rejtett Kincsek Down Egyesület is bekapcsolódott a felhívásba, Nyíregyházán és Budapesten hívjuk fel a figyelmet a Down szindrómával élőkre, és arra, hogy egymás elfogadása, támogatása mindannyiunk érdeke.

Természetesen a Világnapot jelképező felemás zokniban, ami utal az extra kromoszóma formájára és egyben arra is, hogy nem vagyunk egyformák. Budapesten Angyal András, a Szombat Esti Láz profi táncosa, Nyíregyházán pedig Kalapos Tamás zumba oktató állt mellénk, hogy segítsék a lelkes táncolókat. Köszönjük Európa legnagyobb területű fogyatékosság-barát közösségi terének, a Premier Kultcafénak és a Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítványnak, hogy a lebonyolításban segítségünkre vannak. Mi hisszük, hogy a különbség kisebb, mint gondolnánk!

Kiadó: Rejtett Kincsek Down Egyesület

Forrás: OS

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com