Az alkohol a korábban véltnél gyakrabban okozhat rákot

0

Az alkoholfogyasztás a korábban véltnél jobban megnöveli a rák kialakulásának kockázatát – állapították meg az Imperial College London tudósai. Kutatásukból az is kiderült, hogy a kávézás viszont védelmet jelenthet a májrák ellen.

Az alkoholfogyasztás a rákbetegség számos fajtájához köthető: a fej és a nyak megbetegedéseihez (száj-, garat- és gégerákhoz), nyelőcső- és bélrákhoz, valamint mell- és májrákhoz – írja a The Guardian.

A tanulmány szerint ugyanakkor naponta legalább egy csésze kávé elfogyasztásával csökkenthető a májrák és a bazálsejtes karcinóma (bazalióma) kialakulásának kockázata. A hatást a koffeines és a koffeinmentes kávé esetében is megfigyelték.

A kávé antioxidánsként és gyulladásgátlóként működik, így védelmet nyújthat a gyulladások által elindított betegségek, így a rák ellen is. A tejtermékek és a teljes kiőrlésű gabonák fogyasztása a vastagbélrák kialakulásának kockázatát csökkenti – állapították meg a szakértők.

A vizsgálatot támogató Rákkutatási Világalap (WCRF) kutatásért és innovációért felelős igazgatója, Giota Mitrou szerint további vizsgálatokra van még szükség a kávé és a rák, valamint az alkohol és az egyes ráktípusok közötti összefüggés mechanizmusának megértéséhez.

Mitrou azt javasolja azoknak, akik aggódnak amiatt, hogy étrendjük hatással lehet a rák kialakulására, hogy tanulmányozzák a WCRF rákmegelőzési útmutatásait. Ezek szerint ajánlatos az alkoholfogyasztás limitálása, az egészséges testsúly megőrzése, a fizikai aktivitás és a teljes kiőrlésű gabonákat, zöldséget, gyümölcsöt és hüvelyeseket tartalmazó étrend.

Az alkohol azért növeli a rák kockázatát, mert a metabolizmusa során olyan vegyületek is keletkeznek, amelyek a DNS-hez kötődve mutációkat hozhatnak létre, ezek pedig elrákosodhatnak. Az alkohol megemelheti olyan hormonok szintjét is, melyek a mellrák egyes típusainak kifejlődéséhez köthetők. Általánosságban véve minél több alkoholt fogyaszt valaki, annál nagyobb a kockázata annak, hogy kialakul nála valamilyen ráktípus

– vélik a tudósok.

A tanulmány szerzői szerint kiemelten fontos lenne célzottabb közegészségügyi irányelvek kialakítása, amelyek segíthetnek tudatosítani az emberekben az alkohol és a rák közötti kapcsolatot és ösztönözni őket az alkoholfogyasztás mérséklésére.

z Imperial College London szakértői 860 olyan kutatás adatait elemezték, melyek élelmiszerek és tápanyagok fogyasztása és 11 különböző ráktípus kialakulása vagy azok miatt bekövetkező halál kapcsolatát vizsgálták.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com