Marad, de nagyon drága lesz a vékonyfalú zacskó

0

Az egyszer használatos műanyag csomagolószerekre vonatkozó törvényi szigorítás elfogadható a környezetvédelem miatt, de a csomagolóanyagokra kifizetendő termékdíj jelentősen emelkedik. A nem lebomló termékek esetében 57 forintról 1900 forintra, a lebomló anyagnál pedig nulláról 500 forintra emelték a kilogrammonként fizetendő termékdíjat, ezért a későbbiekben még sokkal több pluszdíjat számíthatnak fel a nejlonzacskókért.

A hazai csomagolószektort érintő változásokról Nagy Miklós, a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség főtitkára a Növekedés.hu-nak elmondta, hogy az új szabályok csak nagyon kis részben érintik a hazai csomagolási ágazatot. Ha a betiltott műanyag és polisztirolhab poharakat, dobozokat figyelembe vesszük, illetve az ételdobozokat és pet palackokat is idevesszük, akkor a teljes csomagolószer kibocsátás öt százalékát érintik a most bejelentett korlátozások. Ha a műanyag csomagolóanyag ágazat egészéhez viszonyítunk, akkor 13 százalékos érintettségről beszélhetünk, de ez is elsősorban a pet palack gyártás miatt mondható ilyen jelentős értéknek. Anélkül alig néhány százalékot jelent. 

Fontos, hogy azt eredeti törvényjavaslat szerint az 50 mikron alatti falvastagságú zacskókat vagy szatyrokat tiltották volna be, de szerencsére ezt sikerült módosíttatni. Így az unió által is támogatott kompromisszum szerint 15 mikron alatti falvastagságú szatyrokat, zacskókat továbbra is lehet gyártani, illetve használni, cserében viszont jelentősen felemelték a termékdíjat.

A nem lebomló termékek esetében 57 forintról 1900 forintra emelték a kilogrammonként fizetendő összeget. Lebomló anyagból készült termékek esetében eddig nem volt termékdíj, mostantól viszont kilogrammonként 500 forint terheli a zacskót, szatyrot. 

A végösszeget minden bizonnyal a fogyasztó fizeti majd.

Igen, hiszen éppen ezen csomagolószerek visszaszorítása volt a cél. Ha ugyanis a zöldség vagy pékáru mellett lévő leszakítható zacskó után fizetni kell valamennyit a vásárlónak, akkor meggondolja, hogy használja-e azokat, illetve hogy egy-egy zacskóba ne csak egy-egy terméket tegyen. 

Forrás: Növekedés.hu

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com