Miniszteri bejelentés: „hétfőtől valamennyi egészségügyi ellátás korlátozás nélkül elvégezhető”

0

Június 15-étől, hétfőtől valamennyi egészségügyi ellátás korlátozás nélkül elvégezhető a járványellenes készültség fenntartása mellett – jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Kásler Miklós elmondta, ez a kórházak esetében azt jelenti, hogy a koronavírus-fertőzöttek ellátására korábban elkülönített ágyak 80 százalékát újra az egyéb gyógyítás szolgálatába lehet állítani, 20 százalékot azonban továbbra is a covid-betegek ellátására kell fenntartani.

A járóbeteg- és az alapellátás esetében is időkorlátozás nélkül újraindulhatnak az ellátások hétfőtől, tehát megszűnik az óránként négy beteg ellátását előíró rendelet – ismertette a miniszter.

A szakrendelésekre azonban továbbra is telefonon kell időpontot kérni, az egészségügyi ellátó intézményekben el kell végezni a pre-triázst,  a gyanús betegeket pedig pcr-teszttel kell kontrollálni, és segíteni kell a diagnózishoz jutást – hívta fel a figyelmet.

Kásler Miklós közölte azt is: amint a parlament feloldja a veszélyhelyzetet, az egészségügyi dolgozók ugyanúgy utazhatnak külföldre, mint a többi magyar állampolgár. A miniszter felidézte, hogy a járványveszély csökkenésével négy lépcsőben, kéthetes periódusokban indították újra az egészségügyi ellátást. Kérdésre válaszolva elmondta, az elhalasztott beavatkozások miatti lemaradását nagyjából két hónap alatt tudja behozni a magyar egészségügy.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com