Egyelőre még nem rohamozták meg a szakrendelőket

0

Hiába oldott fel az erőforrásminiszter jóformán minden, a járvány miatt bevezetett korlátozást, arra még várni kell, hogy a helyzet a korábbi legyen. Időpontot viszont most érdemes kérni például szakrendelésre: tapasztalatunk szerint egyelőre még nem rohamozták meg az intézményeket – írja a HVG.

Finoman szólva optimistának tartja a Magyar Orvosi Kamara (MOK) Kásler Miklós pénteki jóslatát. Az emberi erőforrások minisztere a járvány miatti korlátozások feloldását bejelentve azt vetítette előre, hogy az elhalasztott beavatkozások miatti lemaradását nagyjából két hónap alatt be tudja majd hozni az egészségügyi rendszer.

Hiába állt vissza papíron sok minden a járványhelyzet előtti állapotba – oldották fel például egyes diagnosztikai és terápiás tevékenységek tilalmát, vagy az óránként ellátható betegek korlátját –, a MOK szerint komoly, a vírus előtti helyzetnél is súlyosabb orvoshiány ronthatja az esélyét, hogy igaza legyen Kásler Miklósnak.

A problémák egyik kiváltója ráadásul pont maga a miniszter: továbbra is érvényben van ugyanis az a még a járvány derekán hozott utasítás, amely szerint a közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatók csak az Emmi vezetőjének engedélyével köthetnek új szerződéseket – magyarázta a hvg.hu-nak Álmos Péter, a MOK alelöke.

Ez a korlátozás nemcsak az eszközbeszerzésekre, hanem a foglalkoztatásra is vonatkozik, és főként a járvány elején veszélyeztetettnek minősített, ezért gyógyítástól eltiltott 65 év feletti orvosok szempontjából problémás. Közülük ugyanis sokakat akkoriban egyszerűen elbocsátottak vagy felbontották a szerződésüket, és most hiába térnének vissza (amit önkéntes alapon elvileg már április végén lehetővé tett a miniszter), az adminisztratív akadály miatt nem tudnak.

A teljes tartalomért kattintson a HVG oldalára.

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com