Február 4, Rákellenes Világnap – Mellrák Elleni küzdelem

0

Az Egészség Hídja Összefogás az Egészségért a Mellrák Ellen Egyesület közleménye:

20 évvel ezelőtt, február 4-én, Párizsban írták alá a Nemzetközi Rákellenes Chartát, amely az összefogást hirdeti a kutatás, a megelőzés, a kezelések hatékonyabbá tételének területén. Ez a nap a rák elleni küzdelem fontosságára hívja fel a figyelmet. A küzdelem nem csak orvosi feladat, hanem mindannyiunk közös ügye.

Fontosnak tartjuk a tájékoztatást, mert egy tudatos és tájékozott beteg könnyebben részt tud venni a rá vonatkozó döntések meghozatalában, jobban tud együttműködni az orvosokkal a terápia sikeréért.

„Az emlőrák nem egy szerv betegsége, hanem egy embertársunké. Ellene nem csupán a ráksejtek elleni harc, hanem a közös elhatározás, gondolkodás, és akarat lehet sikeres. Ezt szolgálják az egészségügy, az egyének személyes együttes erőfeszítései, aminek a harmónia jegyében kell történnie.” – mondta Dr. Vass László, az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen elnöke.

„Hazánkban az emlőrák a nők leggyakrabban előforduló rosszindulatú daganata. Ezért fontos, hogy a hölgyek részt vegyenek az ingyenes mammográfiás szűréseken, hogy minél korábbi stádiumban kerüljön a betegség felismerésre. Az emlőrák többnyire fájdalmatlan és sokszor éppen a fájdalom hiánya az, ami a betegeket megtéveszti, és ami miatt sokszor csak később fordulnak orvoshoz. Az emlők önvizsgálata már 20 éves kortól havonta ajánlott, és aki az emlőjében csomót tapint, minél hamarabb forduljon orvoshoz!” – tanácsolja Dr. Újhelyi Mihály.

„Egyre több tudományos publikáció támasztja alá, hogy a rendszeresen, intenzíven sportoló daganatos betegeknek jobbak a gyógyulási, a túlélési esélyei, tovább és jobb életminőségben élnek, mint azok akik passzívak, elhagyják magukat. A fizikailag aktívabb embereknél kisebb a rák kialakulásának kockázata és a rák okozta halálozás valószínűsége” – mondta Dr. Szabó Éva radiológus főorvos.

„Sohasem lehet elégszer elmondani és felhívni az emberek figyelmét a szűrés fontosságára. A daganatos megbetegedések száma sajnos növekszik, de a korai felfedezés a teljes gyógyulás lehetőségét teszi elérhetővé. Vegyünk részt a nemünknek és életkorunknak ajánlott szűréseken.”

Az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen Egyesület azért dolgozik, hogy partnereivel együtt közösen lépjenek fel az emlőrák elleni küzdelemben. Az Egészség Hídja munkáját segítik orvosok, egyéb egészségügyi dolgozók, szakértők,  kutatók, civilszervezetek, támogató vállalkozások, magánszemélyek, önkéntesek,egészségesek, betegek és gyógyultak egyaránt.

A világnap alkalmából az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen Egyesület figyelemfelhívó flashmob eseményt szervez, amelyen részt vesznek betegek, gyógyultak, egészségesek, és partnerszervezetek is.
Az esemény részletei: https://www.facebook.com/events/2475699499346571/
Kapcsolat: + 36 20 598 8323
info@egeszseghid.hu

Forrás: Országos Sajtószolgálat

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com