A nyelven élő baktériumok segíthetik a hasnyálmirigyrák korai diagnózisát

0

A nyelven élő baktériumok elemzése segítheti a hasnyálmirigyrák korai diagnózisát egy új tanulmány szerint.

A hasnyálmirigyrák korai stádiumában lévő ember nyelvén élő mikrobák összetétele eltér az egészséges emberétől, mert a betegnél egyes baktériumok elszaporodnak, mások elpusztulnak – állapította meg a Journal of Oral Microbiology című szaklap friss számában megjelent tanulmány.

A szervezet más szöveteinek mikrobiomjában – vagyis a testben élő mikroorganizmusok populációjában – megfigyelték már a változást a hasnyálmirigyrákos pácienseknél, a nyelv esetében azonban most bizonyították először – olvasható a tanulmányt ismertető ScienceDaily tudományos hírportálon.

Ha az eredményt nagyobb léptékű kutatások is megerősítik, az a súlyos betegség új, életmentő, korai diagnózisához vezethet. Évente majdnem tízezer embernél állapítanak meg hasnyálmirigyrákot Nagy-Britanniában, kevesebb mint egy százalékuk marad életben a diagnózis utáni tíz éven túl.

A korai diagnózis jelentősen növeli a kezelés sikerének esélyét, azonban a betegség nagy kihívást jelent, mivel gyakran kevés tünetet okoz továbbterjedése előtt. A legtöbb betegnél ezért már előrehaladott stádiumban van a rák, amikor orvosi segítséget kér.

A kutatók olyan biológiai változásokat keresnek, amelyek pontosan jelzik a betegséget a korai szakaszban, és amelyek alapján új szűrővizsgálatokat lehet kidolgozni.

Az új kutatáshoz 30 olyan pácienst kértek fel, akik a betegség korai szakaszában voltak, valamint egészséges emberek egy 25 fős csoportját. Mindannyian 45-65 évesek voltak, se más betegségük, se szájhigiénés problémáik nem voltak.
A kutatócsoport bonyolult génszekvenálási technológiával vizsgálta meg a résztvevők nyelvlepedékének mintáiban található mikrobákat. Azt találták, hogy a hasnyálmirigyrákos páciensek nyelvén jelentősen eltért a mikrobaösszetétel az egészségesek mintáihoz képest.

Különösen két baktériumfajta, a hemofilusz és a porphyromonas kis mennyisége, valamint a leptotrichia and fusobaktérium nagy mennyisége különböztette meg a betegek mintáit az egészségesekétől.

Lancsuan Li, a kutatás vezetője, a Csengcsiangi Egyetem tudósa és csapata feltételezi, hogy a hasnyálmirigyrák és a nyelv mikrobiomjának megváltozása közötti kapcsolatot az immunrendszer jelenti. Lehetséges, hogy a növekvő daganat úgy befolyásolja a védekező rendszert, hogy az némely baktériumfajták szaporodását, mások pusztulását okozza.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com