Visszanyerhetik hallásukat a siketek egy modern hallásjavító rendszer segítségével

0

Magyarországon közel 60 ezer ember siket és ennél jóval többen vannak, akik súlyos halláskárosodásban szenvednek. Közülük azonban sokan közel teljes értékű életet élhetnének egy modern hallásjavító rendszer segítségével – írja a hirado.hu. 

Sokan nem is gondolnák, hogy a hallásromlás az élet milyen sok területére kihathat, kezdve a beszédtől az önbizalmon át az egyensúlyérzetünkig. Egy kisgyermeknél gyakran előfordul, hogy a szülők észre sem veszik, hogy gyermekük siket, egészen addig, amíg el nem kezdene beszélni.

A cochleáris implantátumok a súlyos-nagyfokú halláscsökkenés, illetve hallásmaradvány, siketség esetén jelentenek az egészségbiztosítás által is támogatott megoldást. A lehetőség híre az információhiány miatt sok hallássérült vagy siket emberhez és családtagjaihoz mégsem jut el, s előfordulhat az is, hogy a már nem elegendő hallókészüléket javasolják nekik az orvosok.

Cochlearis implantáció során a készülék belső elektronikai egységét a koponyacsont és a lágyrészek közé helyezik. A hallóideget stimuláló, ezáltal a hallást biztosító elektródát pedig a középfülön keresztül a belsőfülbe, a csigába vezetik. A legmodernebb implantátumok igen vékonyak, ezáltal lehetőséget adnak arra, hogy mindössze kb. 3 cm hosszúságú legyen a seb a fül mögött.

Az ilyen készülékeket vékonyságuk miatt már nem kell besüllyeszteni a koponyacsontba, így még biztonságosabb a beavatkozás. A hangot analóg jelből digitális jellé alakító beszédprocesszort a beavatkozást követően 4 hét múlva kapják meg a páciensek, ekkor jutnak először hangélményhez.

A műtét után speciális tudásközpontokban segítik a felépülést és a lehető legteljesebb élet megélését. Ezek a szerkezetek élethosszig megoldást nyújtanak, de meghibásodás esetén a javítás teljes folyamatában támogatást nyújtanak és cserekészüléket is biztosítanak a javítás idejére.

Forrás: hirado.hu

 

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com