DNS-károsodást okozhatnak a CT-vizsgálatok

7

DNS-károsodást okozhat a komputeres tomográfia (CT) – mutatták ki korszerű laboratóriumi eljárások alkalmazásával a Stanford Egyetem kutatói, akik eredményeiket a Journal of American College of Cardiology:Cardiovascular Imaging című szaklapban ismertették.

Az orvosi diagnosztikában széles körben elterjedt egésztest-CT százötvenszer nagyobb sugárterhelésnek teszi ki a szervezetet, mint a mellkasröntgen. Az amerikai Nemzeti Rákkutató Intézet 2007-ben közzé tett becslése szerint 29 ezer jövőbeli daganatos megbetegedés köthető az adott évben elvégzett 72 millió CT-vizsgálathoz – olvasható a ScienceDaily hírportálnak a tanulmányt ismertető összefoglalójában.

A kutatás során a tudósok azt vizsgálták, hogy milyen hatást gyakorol az emberi sejtekre az alacsony sugárterhelés, amely a kardiológiában alkalmazott komputeres tomográfiai vizsgálatok (Cardio-CT és angiográfiás CT) során éri a szervezetet. E vizsgálatok a szív koszorúereinek állapotáról, esetleges szűkületéről, az érfal vastagságáról, a benne található lerakódások típusáról, mértékéről, valamint a szívizom rendellenes működéséről szolgáltatnak információt.

„Keveset tudunk az alacsony sugárterhelés hatásairól, így azt feltételezzük, hogy hatása egyenes arányban van a dózisával. Vizsgálataink során ezért azt szerettük volna kideríteni, hogy valójában mi is történik a sejtek szintjén” – vázolta az elképzeléseket Patricia Nguyen, a tanulmány első szerzője.

A kutatás keretében 67 betegtől vettek vért a kardiológiai CT-vizsgálat előtt és után, majd feltérképezték a páciensek teljes genomját, valamint áramlási citometriai módszerrel határozták meg a sejtek különböző jellemzőit (biomarkereit).

A vizsgálati eredmények szerint megnövekedett a DNS-károsodás és a sejtpusztulás mértéke, valamint erősödött a sejtszintű hibajavításért és sejthalálért felelős gének kifejeződése is. Bár a sugárterhelés okozta károsodások jelentős részét a szervezet hibajavító mechanizmusai korrigálták, a sejtek kis hányada elpusztult. Ugyanakkor a legalacsonyabb sugárterhelésnél az átlagos testsúlyú pácienseknél nem mutattak ki DNS-károsodást.

„Eredményeink felvetik annak a lehetőségét, hogy a kardiológiai CT-vizsgálatok DNS-károsodást okozhatnak, ami mutációk kialakulásához vezethet, amennyiben a sérült sejteket nem javítja meg, vagy szakszerűen nem iktatja ki a szervezet” – emelték ki a kutatók.

Patricia Nguyen hangoztatta, további vizsgálatokat kell végezni, hogy pontosan megismerjék az alacsony sugárterhelés hatásait. „Teljesen nyilvánvaló, hogy nem mondhatunk le a komputeres tomográfiáról, azonban biztonságosabbá tehetjük a CT-vizsgálatokat, csökkentve a sugárterhelést, korszerűbb berendezéseket alkalmazva és valamiféle védelmet biztosítva a pácienseknek” – tette hozzá Patricia Nguyen.

Forrás: MTI

7 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com