Nem elég fittek a magyar diákok

6

A nemzeti egységes tanulói fittségi teszt (NETFIT) állóképességi vizsgálatának adatai szerint 18 éves korukra a fiúknak csupán a 37 százaléka, a lányoknak pedig csak a 21 százaléka képes megőrizni fittségét.

Balogh Gábor a NETFIT első mérésének eredményeit ismertetve azt mondta: ez az adat annál inkább riasztó, mert a felmérés szerint 10 éves korban még a fiúknak a 77 százaléka, a lányoknak pedig a 72 százaléka számít fittnek. Ez is mutatja a mindennapos testnevelés bevezetésének szükségességét – tette hozzá.

Az Európai Unió támogatásával, az Új Széchenyi Terv keretében megvalósult, a világon egyedülálló, januárban útjára bocsátott program keretében 750 ezer 10-18 éves diák fizikai állapotát mérték fel – ismertette.

Elmondta: a felmérés keretében országszerte 8 ezer testnevelő pedagógust készítettek fel személyenként 30 órás képzés keretében a MDSZ által tudományos alapon kidolgozott teszt szakszerű elvégzésére, valamint 4 ezer a felmérést segítő eszközcsomagot küldtek ki a programban részt vállaló 370 iskolának.

Az 5-12 évfolyamosok tesztelését összesen 13 ezer pedagógus segítette, az eredményeket egy külön e célra készült szoftver segítségével értékelik – fűzte hozzá.

Az így kapott adatok segítenek abban, hogy még több tartalommal töltődjön fel a mindennapos testnevelés intézménye, illetve a Nemzeti alaptanterv – vélekedett a szövetségi elnök.

Czunyiné Bertalan Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy a tárca minden támogatást megadott a mérési rendszer bevezetéséhez, mert az oktatási kormányzatnak az a célja, hogy erősítse a diákok mozgás iránti igényét a magyar iskolarendszerben. Ugyanis ennek nyomán kisgyermekkorban megelőzhetőek a mozgásszegény életmód miatt később kialakuló betegségek – mondta a politikus.

Beneda Attila, az Emmi egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkára arról szólt, hogy a NETFIT szervesen illeszkedik a kormány népegészségügyi programjába, amely egyre inkább a betegségek megelőzésre helyezi a hangsúlyt.

A felmérésnek köszönhetően pedig eddig még soha nem látott adatmennyiség áll rendelkezésre a korosztály egészségi állapotáról – tette hozzá a helyettes államtitkár.

Forrás: MTI

6 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com