Tetvek segítségével vizsgálják a kórokozók evolúcióját amerikai kutatók

1

Tetvek segítségével vizsgálják a kórokozók evolúcióját az amerikai Drexel Egyetem kutatói, akik arra keresik a választ, hogy miként képesek állatról emberre átterjedni olyan fertőző betegségek, mint az AIDS vagy az Ebola.

A kutatásokat irányító Jason Weckstein ornitológus a madarakon élősködő rágótetvekkel (Mallophaga) foglalkozik, amelyeknek körülbelül 4000 faja ismert. Közéjük tartoznak például a bunkóscsápú tetvek (Amblycera), amelyek a madarak kültakaróján, gyakran a bőr felszínén élnek és részben a megrágott tollcséve-kezdeményből szivárgó vérrel táplálkoznak, valamint a fonalascsápú tetvek (Ischnocera), amelyek a madarak tollazatában élnek – olvasható a PhysOrg hírportálon.

Az ornitológus meggyőződése szerint a rágótetvek és a gazdaállataik, azaz a madarak segítségével biológiai rendszereket modellezhet. „A madarak élősködőit tanulmányozva többet megtudhatunk a madarakról, mintha csupán őket vizsgálnánk” – vélekedett Jason Weckstein. A tudós a madarak és tetvek kölcsönhatását a fegyverkezési versenyhez hasonlította. Mint mondta, a gazdaszervezet idővel megtanul védekezni az élősködő ellen, a parazita viszont evolúciós léptékben új és új támadási eszközöket fejleszt ki.

A kutató reményei szerint új fajokat is kitenyésztenek, hiszen a tetvek évente tucatszor szaporodnak, és így gyorsan halmozódnak DNS-mutációik. „Az élősködők mozgását, fejlődését tanulmányozva pedig azt is megérthetjük, hogy a kórokozók hogyan képesek, vagy miért nem tudnak gazdaszervezetet váltani” – magyarázta Jason Weckstein.

Forrás: MTI

1 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com