Kutatóhelyek tárt kapukkal – Idén is nyílt napokkal várják az érdeklődőket az MTA kutatóhelyei

3

Színes programokkal, laborlátogatásokkal és előadásokkal várják az érdeklődőket hétfőtől öt napon át a Magyar Tudományos Akadémia kutatóhálózatának intézményei a magyar tudomány ünnepe programsorozat Kutatóhelyek tárt kapukkal rendezvényein.

Az MTA Atommagkutató Intézetben Attól félünk, amit nem ismerünk: a radioaktív sugárzás címmel alapvető ismeretekhez juthatnak az érdeklődők hétfőn és pénteken. A debreceni intézetben hétfőn az energia fogalmáról, az energiaátalakulások fizikai alapjairól és a gyakorlatilag használható energiatermelési módokról is tartanak előadást a nagyközönségnek. Az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetben a matematika fogalma és művelői kerülnek nagyító alá.

Az MTA Ökológiai Kutatóközpont keddi nyílt napján a Duna-kutatás témái, a dunavirágrajzás, az inváziós fajok problémája és a Duna-expedíció eredményei kerülnek terítékre. A kémia szerelmeseit szerves kémiai demonstrációs előadásokkal várja az MTA Természettudományi Kutatóközpont, míg az MTA Atommagkutató Intézetének látogatói az Atomerőművel a biztonságos energiaellátásért című előadást hallgathatják meg – olvasható az MTA által az MTI eljuttatott ismertetőben.

Szerdán az MTA Energiatudományi Kutatóközponté lesz a főszerep. Az érdeklődők Horváth Ákos főigazgatótól hallhatnak az intézet tevékenységéről és kutatási területeiről. A nap folyamán egyebek közt a nukleáris analitikai és képalkotó módszerekkel és alkalmazásaikkal, a békésebb világot szolgáló tudományos fejlesztésekkel és a radioaktív hulladékokkal is megismerkedhetnek a látogatók. Ezen kívül ellátogathatnak a budapesti kutatóreaktorhoz és betekintést nyerhetnek a hazai űrdozimetriai fejlesztésekbe. Az MTA Nyelvtudományi Intézetében eközben a többnyelvűségről és a nyelvi kisebbségekről alkothatnak képet az érdeklődők.

Az MTA BTK Néprajztudományi Intézet csütörtökön a befelé forduló, szöveget alig használó, elsősorban zenei eszközöket érvényesítő énekes hagyomány, a jojkálás rejtelmeibe kalauzolja látogatóit. Az energiatudatos épületek világára kíváncsiakat az MTA Atommagkutató Intézete várja.

Forrás: MTI

3 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com