Életmentő agyműtétet hajtottak végre egy aranyhalon

2

Daganatot távolítottak el egy aranyhal agyából ausztrál állatorvosok, hogy a „magas kockázatú” operáció révén megmentsék az állat életét.

A George nevű apróság, amely Melbourne-ben él gazdájával, általános érzéstelenítést kapott a 200 dolláros (49 ezer forint) beavatkozás megkezdése előtt. A műtétet végző Tristan Rich a melbourne-i 3AW rádióadónak elmondta, hogy a hal felépülése remekül halad és az állat már úszkál.

Az állatorvosok szerint a beavatkozásnak hála a most 10 esztendős aranyhalnak még jó 20 éve van. „George-nak egy egészen nagy méretű tumor volt a feje tetején, és a lassan növekvő daganat már az életminőségére is hatással volt” – mondta a melbourne-i Lort Smith Állatkórházban dolgozó Rich.

Az aranyhal gazdájának döntenie kellett, hogy az operációt választja, vagy hagyja elaltatni kedvencét. „Eléggé elszánt volt ahhoz, hogy adjon egy esélyt a dolognak” – idézte a szakembert a BBC News.

Rich szerint a halat a kopoltyúján keresztülpumpált oxigéndús tóvízzel tartották életben. A szakember „bonyolultként” jellemezte a 45 perces beavatkozást. Az orvosoknak rendkívül precízen kellett eljárniuk, hogy minimalizálják a mindössze 80 grammos páciens vérveszteségét. George-ot hamarosan hazaengedik a kórházból.

Forrás: MTI

2 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com