Szamárfül – Nyárbúcsúztató családi fesztivál Pécsett

4

Több mint 100 programmal várják a családokat a Zsolnay Örökségkezelő (ZSÖK) nyárbúcsúztató ingyenes fesztiválján, amelyet augusztus 22. és 24. között tartanak a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben.

Márta István, a ZSÖK ügyvezetője a hétfőn, Pécsett tartott sajtótájékoztatón elmondta: a harmadik Szamárfül fesztivál az öthektáros területen mintegy százhúsz művész közreműködésével kínál interaktív foglalkozásokat, koncerteket, előadásokat elsősorban a 0-14 éves korú gyermekeknek és kísérőiknek.

Szandi vezetésével Pécsett lépnek fel a TV2 népszerű tehetségkutató műsora, Az ének iskolája diákjai, lesznek sportbemutatók, és idén is sor kerül „A nagy éjszakai pizsamás varázsút” elnevezésű eseményre, amelynek keretében a pizsamával érkezők felkereshetik a Zsolnay-negyed látogatók elől elzárt titkos helyeit – emelte ki az ügyvezető.

Kozma Gábor programigazgató ehhez hozzátette: szombaton az Alma és a Csurgó, vasárnap a Szélkiáltó együttes koncertjére várják az érdeklődőket, s interaktív kamarazenekari foglalkozást tartanak a Pannon Filharmonikusok „Csigaház” programjának zenészei.

Karmesterjáték című zeneterápiájával jelentkezik a Bélaműhely, zenei foglalkozást szervez Jónás Vera a Snétberger Tehetségközpont, valamint a Found Sound Nation közreműködésével, előadásokat tart a Bóbita Bábszínház, s lesznek kézműves foglalkozások is – sorolta.

Csizi Péter, Pécs alpolgármestere hangsúlyozta: a város legnagyobb gyermekfesztiválja módot ad rá, hogy a gyermekeket a számítógépek, videojátékok és filmek nyújtotta virtuális világból a közösség világába csábítsák, a felnőttek pedig olyan játékokat próbáljanak ki, amelyekre titkon mindig is vágytak.

A Szamárfül fesztiválnak tavaly 12 ezer látogatója volt, a szervezők idén is hasonló érdeklődésre számítanak.

Az eseményről bővebb információk a www.szamarfulfesztival.hu oldalon olvashatók.

Forrás: MTI

4 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com