A rehabilitáció központja lesz a tapolcai Deák Jenő Kórház

1

A rehabilitáció egyik központjává válhat a tapolcai Deák Jenő Kórház, amelynek fejlesztésére két lépesben csaknem 2 milliárd forintot fordítanak – jelentette ki az egészségügyért felelős államtitkár azon az ünnepségen, amelyen egy több mint 760 milliós beruházás alapkövét tették le.

Zombor Gábor elmondása szerint ebből a pénzből korszerűsödik a tüdőgyógyászati és a légzés-rehabilitációs részleg, valamint elérhetővé válik a kardiológiai ellátás a tapolcai kórházban. Kiemelte, hogy emellett a közeljövőben megvalósuló 1,2 milliárd forintos fejlesztés eredményeként egyebek mellett 30 ágyas ápolási és 20 ágyas krónikus belgyógyászati osztály kap helyet és új mentőállomás is épül Tapolcán.

A politikus méltatta Veszprém megye és Tapolca vezetőinek összefogását, amellyel a 100 esztendős intézmény fejlesztése mellé álltak. Zombor Gábor a kórházi gyógybarlang adottságaira utalva úgy fogalmazott, hogy a város természeti kincse nagyon jó alapot adott a fejlesztésnek. Hangsúlyozta: Magyarország egyik kitörési pontja lehet a rehabilitációs ellátás fejlesztése.

Lang Zsuzsanna, a kórház főigazgatója kiemelte: a fejlesztés részeként megvalósul egy 130 négyzetméteres tornaterem, emellett 234 bútor és eszköz kerül a kórház tulajdonába. Hozzátette: a jelenlegi beruházás eredményeként 2 ezer négyzetméteres terület épül vagy újul meg.

Császár László, Tapolca polgármestere arról beszélt, hogy az önkormányzat 77 millió forinttal járult hozzá a fejlesztéshez. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy mindkét beruházás várhatóan a jövő év első felében készül el.

Forrás: MTI

1 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com