A Star Wars-rajongók már 119 országból támogatták a produkció UNICEF-adománygyűjtését

0

A Star Wars VII. részét rendező J. J. Abrams felhívására az elmúlt két hónapban eddig 119 országból támogatták a film rajongói a produkció adománygyűjtését az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF számára.

A rendező hétfői videoüzenetében foglalta össze az akció eddigi eredményét, és arra bíztatta a rajongókat, hogy az utolsó héten is minél többen csatlakozzanak az adományozókhoz. Abrams a sci-fiben szereplő X-szárnyú bombázó előtt beszélt arról, hogy a játék pénteken zárul. Az adományozók egyikének ugyanis lehetősége nyílik arra, hogy egy privát vetítésen a bemutató előtt láthassa majd a kész filmet.

A jótékony akciót az Omraze adománygyűjtő platformon szervezték meg. A játék győztese egy vendégével együtt elrepülhet Londonba, a film forgatásának helyszínére, ahol találkozhat a szereplőkkel, betekintést kap a forgatásba, és jelmezbe bújva őt is megörökítik egy jelenetben.

A Star Wars: Force for Change kampányban az adomány nagyságától függően egyéb díjak is várnak a részvevőkre. A The Hollywood Reporter beszámolója szerint a kampányban már az első 24 óra leforgása alatt egymillió dollár gyűlt össze, és a filmet gyártó Disney filmstúdió is felajánlott egymillió dollárt.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com