Füredi megbetegedések – Calici vírus okozhatta a fertőzést

0

Az országos tisztifőorvos szerint feltételezhetően emberi ürülékből származó calici vírus okozhatta a Magyar Úszás Napján, Balatonfüreden történt megbetegedéseket.

Paller Judit erről szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatón beszélt, hangsúlyozva, az ügy vizsgálata egyelőre nem zárult le, így pontosan nem tudni a fertőzés pontos forrását, ezért továbbra is elképzelhető, hogy a vírus egy a versenyre már megbetegedve érkező részvevőtől, vagy valamilyen illegális szennyvízforrásból származik.

Az országos tisztifőorvos kiemelte, a Balatonon korábban tapasztalt halpusztulás jelenlegi feltételezésük alapján nem hozható összefüggésbe az esettel, ahogy más tóparti megbetegedések sem. Paller Judit aláhúzta, a Balaton vize továbbra is kiváló, a hasonló vírusok ugyanis csak nagyon lokalizáltan és rendkívül kis mértékben életképesek a nyílt vízben.

Paller Judit közölte, a balatonfüredi megbetegedés mellett a járványügyi szakemberek két másik ügyet is vizsgálnak. Egy fonyódligeti táborban június 17-én 151 enyhe lefolyású, hasmenéssel járó megbetegedés történt, míg Zánkán 8 gyermeknél jelentkezett hasonló tünet. Szólt arról is, hogy a füredi megbetegedések ügyében 35 érintettet kérdeztek ki, akik közül hárman jelezték, már korábban is voltak hasonló tüneteik.

A tisztifőorvos hangsúlyozta, a másik két esetben sem zárultak még le a vizsgálatok, de egyértelműen kizárható a Balaton vízének szerepe, a nagyobb létszámot érintő megbetegedések hátterében akár az is állhat, hogy a gyermekek az iskola végeztével új környezetbe, közösségekbe kerültek.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com