Down világnap – Gála Székesfehérváron, séta a fővárosban

2

Budapesten belvárosi sétával, Székesfehérváron színházi gálaműsorral hívják fel a figyelmet a Down-szindrómára és a fogyatékkal élők elfogadásának fontosságára a Down világnap alkalmából.

Pénteken délután a budapesti Vígszínház épülete előtt Eszenyi Enikő, a teátrum igazgatója fogadja a belvárosi séta résztvevőit. „A különbség kisebb, mint gondolnád. Ha velünk sétálsz a Down világnapon, még kisebb lesz” – olvasható azokon a ruhákra helyezhető „smiley” korongokon, amelyeket a résztvevőknek osztanak ki a szervezők. A 21 percig tartó figyelemfelkeltő séta a Margit-szigeten fejeződik be – közölte az esemény kommunikációjával foglalkozó cég az MTI-vel.

A sétán részt vesznek a színház művészei is, így mások mellett Géczi Zoltán, Karácsonyi Zoltán, Lajos András, Mészáros Máté, Tahi-Tóth László, Bata Éva, Igó Éva, Járó Zsuzsa, Kútvölgyi Erzsébet, Majsai-Nyilas Tünde, Péter Kata, Szatmári Liza, Venczel Vera és Paczolay Béla. Az elmúlt 5 évben a Vígszínház adott otthont a világnapi rendezvénynek, azonban 2014-től országos lesz a program, melynek első állomása Székesfehérvár.

A székesfehérvári Vörösmarty Színházban vasárnap gálaműsort tartanak, amelyen gyerekprogramokkal, jótékonysági koncertekkel és kézműves foglalkozásokkal várják a családokat. Színpadra lépnek fogyatékkal élő és többségi művészek zenés-táncos produkciókkal, a program sztárvendége Lang Györgyi.

A Down-szindrómában szenvedők első világnapját 2006-ban Svájcban tartották. Azóta minden évben, március 21-én világszerte különböző rendezvényeket és találkozókat tartanak a Down-kórral élő gyermekeket és felnőtteket képviselő egyesületek annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet erre a komoly genetikai betegségre.

A Down Syndrome International (DSI) nemzetközi szervezet által kijelölt világnap a betegséggel összefüggő 21. kromoszómát jelöli, az év harmadik hónapja pedig a 21-es kromoszóma megháromszorozódására utal.

2 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com