Agykutatás hete – Pécsen az ADHD lesz fókuszban

0

A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, az ADHD lesz a középpontban a március 11. és 15. között zajló agykutatás hetének pécsi rendezvényein – közölte a Pécsi Tudományegyetem. 

Az agykutatás legfrissebb eredményeit bemutató hagyományos nemzetközi programsorozat keretében a téma kapcsán március 11-én workshopot tartanak, így az érdeklődők egy tapasztalt gyógypedagógus segítségével nyerhetnek betekintést az ADHD-val élők mindennapjaiba.

Egy nappal később interaktív napra várják az érdeklőket, amelynek keretében a látogatók egy idegsejt belsejében barangolhatnak, megismerkedhetnek az ízlelés, az illatok, a látás és a hallás világával, az agy 3D-modellezésének lehetőségeivel, valamint anatómiai megközelítéssel leshetnek bele abba, hogy mit is rejt az emberi koponya.

Március 13-án kerekasztal-beszélgetésen vizsgálják, hogy könnyebb lenne-e az élet, ha a mesterséges intelligencia segítené egy-egy diagnózis felállítását, hozhat-e felelős döntést a mesterséges intelligencia, elhagyható-e a humán faktor.

Csütörtökön a szervezők tatamira hívják a fiatal korosztályt, hogy egy játékos dzsúdóórán ismertessék meg hallgatóságot az ADHD környezeti, személyes és intézményi tényezőkkel való kölcsönhatására.

Pénteken „Út a megértés felé: az ADHD sokszínűsége, kihívásai és lehetőségei” címmel zajlik majd kerekasztal-beszélgetés arról, hogy vajon uralható, vagy irányítható-e az ADHD-s állapot, akaraterő-e az akaraterő, lustaság-e a lustaság, mi az a neurodiverzitás és az affirmatív szemlélet, valamint mennyit számít a tájékoztatás, a megfelelő mennyiségű és minőségű információ és a támogatói attitűd.

A programok ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek, azok listáját, időpontjait és a regisztrációs linket a rendezvénysorozat weboldalán találják az érdeklődők.

További részletek az www.agykutatashete.hu/helyszinek/pecs weboldalon olvashatók.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com