Folsavval a stroke ellen

0

A folsavat a vérnyomáscsökkentővel együtt érdemes szedni.

A Peking University First Hospital készített egy kutatást, amiből kiderült, hogy a folsav a hagyományos vérnyomáscsökkentő gyógyszerekkel együtt szedve nagyban hozzájárul a stroke elkerüléséhez. A folsavat már régóta vizsgálták de eddig nem sikerült eredményeket felmutatni. Éppen ezért számít áttörésnek a stroke megelőzése szempontjából ez az eredmény. Dr. Yong Huo a kutatás vezetője közel 20 700 beteget vizsgált meg, akik magas vérnyomással küzdenek. Két csoportra osztották a betegeket, az egyik csoport csak vérnyomáscsökkentőt kapott a másik csapat pedig folsavat is a gyógyszer mellé. A kutatás négy éven keresztül tartott és azoknak aki, nem szedtek folsavat 3,4 százaléka esett át strokeon vagy agyvérzésen, míg azoknak akik szedtek 2,7 százaléka. Tehát az eredmények azt bizonyítják, hogy a folsav szedése 0,7 százalékkal csökkentette a stroke kialakulásának kockázatát.

Mivel a folsav vízben oldódó vitamin így a vizelettel együtt hamar kiürül a szervezetünkből. Hogy ezt megakadályozzuk folyamatosan kell szedni, napi szinten. Érdemes tehát beépíteni a mindennapjainkba és étrend kiegészítőként szedni, hiszen számos pozitív élettani sajátosság van. A stroke kockázatának csökkentése mellett, azoknak is érdemes szedni, akiknek nincsenek vérnyomás problémái, valamint a kismamáknak is ajánlott, hiszen védi a magzatot.

Forrás: strokenekeslekedj.hu

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com