Pécsre is eljutott a Szent Ferenc Kórház kardiotanösvény programja

0

A Szent Ferenc Kórház Út az egészséghez elnevezésű programja keretében eddig országosan nyolc helyszínen létesítettek egészségmegőrző és rehabilitációs célú kardiotanösvényeket. Az ellenőrzött mozgásprogram az új helyszínen is ugyanazt célozza: egészségesek esetében a prevenciót, a szív-érrendszeri, illetve magasvérnyomás-betegséggel élők, cukorbetegek esetében pedig a szövődmények kialakulásának késleltetését, megelőzését. A héten Pécsen létesített tanösvényen három útvonallal is szolgálni kívánják majd a helyi lakosság egészségét. 

Fotó: Szent Ferenc Kórház

A Kardiotanösvény-program 2015-ös kezdetekor annak aktualitását az adta, hogy Magyarországon egyre hatékonyabban tudják ellátni az akut szív- és érrendszeri eseményeket, a szívinfarktust és a stroke-ot, az esemény után egy éven belüli halálozási adataik azonban aggasztóak. A változásért a gyógyszerek mellett a betegek együttműködését elindító és segítő programokat kell nyújtani. A tanösvényprogram ezt a célt szolgálja.

A halálozási adatok pedig továbbra sem javulnak eléggé, ezért ma már a program országos hálózattá tétele a cél, amelyben egyrészről nagy szerepe van a támogatóknak, másrészről viszont egyre inkább a helyszínek önálló munkáján múlik, amelyhez a Kórház a szakmai keretrendszert biztosítja.

A pécsi tanösvény is annak a továbbfejlesztésnek az egyik első állomása, melynek keretében, az Aktív Magyarország Program részeként, az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság támogatásával a következő években egyre több helyen lesz elérhető ez az egészségügyi visszajelzést is nyújtó mozgásprogram. Emellett a pécsi tanösvény sokak összefogásával: az erdei kialakítás terén az Agrárminisztérium szakmai és tulajdonosi irányítása alá tartozó Mecsekerdő Zrt. teherviselésével, valamint a Pécsi Önkormányzat, illetve a Biokom Nonprofit Kft. és a Pécsi Állatkert közreműködésével, illetve támogatásával valósult meg.

A Mecsek gyönyörű vidékén különösen kellemes szabadidős programot jelent a tanösvény. Rendszere megegyezik a korábban létesített tanösvényekével: a kijelölt ellenőrzőpontok pulzusmérésre szólítanak fel, az induláskor, majd a terhelés során mért egészségügyi értékeket túralapra rögzíthetjük, az adatokat pedig a kórház szakemberei értékelik ki. Azoknak, akiknél kiugró értékeket észlelnek, erről visszajelzést adnak, és felajánlják a kivizsgálás lehetőségét akár kórházukban is.

Fotó: Szent Ferenc Kórház

Forrás: Szent Ferenc Kórház 

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com