A magány súlyos egészségügyi kockázat – Bizottságot hoz létre a WHO a társadalmi kapcsolatok elősegítésére

0

A társas kapcsolatok hiányának komoly egészségügyi következményei lehetnek, ezért döntött úgy a világszervezet, hogy a magány az egyik legfontosabb probléma, és a lehető leghamarabb megoldást kell rá találni – írja az NLC. 

Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) bejelentette, új bizottságot hoznak létre, aminek az lesz a célja, hogy megoldást találjon az elmagányosodásra, ami globális járvánnyá nőtte ki magát, és ami egészségügyi vonatkozásai miatt egyre nagyobb veszélyt jelent – írja a lap.

A bizottság, amelynek társelnöke dr. Vivek Murthy, az Egyesült Államok egyik vezető közegészségügyi szakértője és Chido Mpemba, az Afrikai Unió ifjúsági megbízottja, összesen tizenegy tagból áll, és az elkövetkezendő három évben a legújabb tudományos eredmények alapján olyan stratégiát dolgoz ki, amelyek segítenek az embereknek a magány elleni küzdelemben, segíti a társas kapcsolatok építését.

A világszervezet a hivatalos közleményében hangsúlyozta, a közhiedelemmel ellentétben, a társas elszigetelődés, a krónikus magány nemcsak a fejlett országokban élő időseket érinti, minden korosztályban érezhető ennek a káros hatása, egyes források szerint a serdülők 5-15 százaléka érzi magányosnak magát, és valószínűleg a valós arányok ennél sokkal nagyobbak. És ahogyan  Chido Mpemba fogalmazott: a fiatalok sem immunisak a magányra.

A társadalmi elszigeteltség a fizikai és mentális egészségre is komoly hatással van; tanulmányok szerint összefüggésbe hozható a szorongással és a depresszióval, és 30%-kal növelheti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát.

„A társadalmi elszigeteltség és a magány súlyos következményekkel jár. Azok körében, akik nem rendelkeznek kellően erős társas kapcsolatokkal, nagyobb a stroke, a szorongás, a demencia, a depresszió, az öngyilkosság és más betegségek kockázata. A bizottság célja ezért az, hogy kiemelt fontosságú problémaként kezeljük ezt a jelenséget, és megosszuk egymással a megoldási lehetőséget” – mondta dr. Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO főigazgatója.

Forrás: NLC

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com