Két szék között – Mi lesz a Pécsi Diagnosztikai Központtal?

0

Pécsi modell. A magyar egészségügyben így hívják azt az együttműködést, amelyben az egyetemi kutatás, az oktatás és a betegellátás szorosan kapcsolódik egymáshoz. A Pécsi Diagnosztikai Központ 29 éve végez közvetlen állami (OEP, majd NEAK) finanszírozási szerződéssel közfinanszírozott tevékenységet a Dél-Dunántúli régióban a Pécsi Tudományegyetemmel együttműködve, egyetemi tudást piacosító, azaz spin-off partnereként. 

Július elején a 2024. központi költségvetésének megalapozásáról szóló törvénnyel egy olyan módosítást fogadtak el, amely szerint a CT- és MR-vizsgálatok esetén az állam a jövőben maga biztosítja a közfinanszírozás alá eső ellátásokat. Ezért jövő év november 1-jével megszüntetik azon finanszírozási vagy közreműködői szerződéseket, amelyeket magánszolgáltatók kötöttek a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel vagy állami tulajdonú egészségügyi intézménnyel.

A törvény eredményeként a Pécsi Diagnosztikai Központ kerül a legérdekesebb helyzetbe, ezért a Weborvos  megkereste az intézményt irányító Dóczi Tamás professzort. Arra kérték, mesélje el, hogyan kerültek ebbe a különleges helyzetbe.

„A Pécsi Diagnosztikai Központ jogilag magánszolgáltató” – mesélte a professzor. – „Tulajdonosi körében nincsen magánszemély, két PTE-hez kötött alapítvány birtokolja, profitja nem magánszemélyeket gazdagít. Gazdasági társaság, de működése nonprofit jellegű, az esetleges osztalék a tulajdonos alapítványokhoz kerül. Közösségi tulajdonban van. Mégis, a törvény magánszolgáltatóként azonosít bennünket, hiszen nem felelünk meg az új jogszabályi kategóriáknak. Pedig a működési modellünk pontosan olyan, mint az alapítványi fenntartású egyetemeké” – emelte ki Dóczi professzor.

A jogszabályalkotók azonban nem törődtek a speciális pécsi helyzettel, ennek eredményeként reális forgatókönyv, hogy 2024 novemberével megszűnik a Központ állami finanszírozása.

„Az elmúlt hetekben, a törvény elfogadása után minden érintettel tárgyaltunk, levelet írtunk a belügyminiszternek és leveleztünk az egészségügyért felelős államtitkársággal is. Nagyra értékelem azt a pozitív szándékot, amit a párbeszédben felfedezni vélek” – árnyalja a képet a Pécsi Diagnosztikai Központot irányító Dóczi Tamás – „de azért tartunk attól, hogy a 2024-ben alapításának 30. évfordulóját ünneplő Pécsi Diagnosztikai Központ által felépített „Pécsi modell” sérülni fog az új szabályozással. Annak ellenére, hogy nálunk pont fordítva történik minden, mint az országban megszokott: nálunk nemhogy nem áramlik ki állami forrás a profitorientált magánszolgáltatónak, hanem a térítéses ellátás haszna áramlik vissza a közfinanszírozásba” – írja a lap.

Forrás: Weborvos 

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com