„A cukorbetegeknek nem édesítőszerekre van szükségük, hanem megfelelő diétára”

0

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemrégiben elgondolkodtató figyelmeztetést tett közzé a mesterséges édesítőszerekről, ajánlása alapján érdemes lemondani a mesterséges cukorpótlókról. Korábban az volt az álláspontjuk, hogy ugyan hasznuk nincs ezeknek az anyagoknak, ám nem is ártanak. Azt további kutatásokkal kell tisztázni, hogy nem olyan tényezők állnak-e a háttérben, mint például az, hogy nem is az édesítőszerek okoznak hízást, hanem a hízásra hajlamosak nyúlnak az édesítőszerekhez. Az is lehet, hogy a szív- és érrendszeri betegségek a túlsúly miatt alakulnak ki, nem pedig azért, mert a túlsúlyos ember édesítőszert fogyaszt. A WHO is jórészt feltételes módban adta ki a közleményét, sok helyen hangsúlyozva, hogy az idézett tudományos tanulmányok bizonyító ereje alacsony – írja a HVG cikke nyomán a PTE. 

A lap megkérdezte a témában Szűcs Zsuzsannát, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) elnökét, aki úgy véli, hogy az édesítőszereket felelősséggel kell használni. Megerősíti azt a régi igazságot is, hogy ha valaki szeretné a testsúlyát karbantartani, akkor nem elég a cukorfogyasztásra figyelnie, hanem az étrendjét és az életmódját kell alaposan áthangolnia. Ezen belül megvalósítható olyan ésszerű cukorfogyasztás, amely nem feltétlenül teszi szükségessé az édesítőszereket. Szűcs Zsuzsanna szerint ez a WHO-állásfoglalás legfontosabb üzenete. Ő azt tanácsolja, hogy ha valaki nem cukorbeteg és nincs szénhidrátanyagcsere-zavara, akkor az egészséges táplálkozásához hozzátartozhat a megfontolt cukorfogyasztás.

Bár az édesítőszerekről mindeddig úgy tudták, hogy nem okoznak semmiféle tartós hatást az emberi szervezetben, mert nyom nélkül áthaladnak rajta, újabb kutatásokból mintha az derülne ki, hogy valami hatásuk mégis lehet. Ha ez így van, akkor Szűcs Zsuzsanna szerint ez a mikrobiommal (a szervezetben, többek között a bélrendszerben élő mikrobák összességével, régebbi nevén a bélflórával) függhet össze. Azt már megfigyelték, hogy a túlsúlyos emberekben másmilyen a mikrobiom, talán ez magyarázza – bár ezt még nem tudni –, hogy ott lehet valami káros hatásuk az édesítőszereknek.

Más összefüggést említ dr. Wittmann István professzor, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ II. számú Belgyógyászati Klinikájának igazgatója, a cukorbetegség szakértője. Továbbra is érvényesnek mondja, hogy az édesítőszerek nem játszanak szerepet az anyagcserében (nem metabolizálódnak), viszont kötődnek az édes íz érzékelőihez. Ilyen receptorok nemcsak a szájban vannak, hanem a belekben, a hasnyálmirigyben és talán más helyeken is. Ezekhez kapcsolódhatnak az édesítőszerek – a szacharinról és az aceszulfámról ezt már ki is mutatták. Így ezek az anyagok hatással vannak a sejteken belüli folyamatokra, ugyanakkor az igazi cukor (a glükóz) más módon hat a sejtekre.

A professzor azt mondja, hogy a cukorbetegeknek nem édesítőszerekre van szükségük, hanem megfelelő diétára, benne egyebek mellett olyan szénhidrátokkal, amelyek lassan emésztődnek, így nem okoznak magas vércukorcsúcsokat.

Forrás: Pécsi Tudományegyetem

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com