Bohócdoktoroktól érkezik 80 gyermekkórházba szeretetcsomag

0

Rajzeszközök, játékok, foglalkoztató füzetek mellett Szeretetcsokikkal megtömött csomagokat készített kórházak és rendelő intézmények részére a kórháztámogató bohócdoktor csapat. A csomagok a betegségből lábadozó gyermekeknek, illetve az egészségügyi dolgozók számára nyújt örömteli pillanatokat.

Rácz Anett alapítványi vezető elmondta, hogy „a mesekönyvekkel és az eszközökkel a kórházban benntöltött gyógyulást segíti tartalmasabbá tenni, az egészségügyi intézményeket támogató program értéke a több millió forint értékű”. A jótékonykodásba beszállt a Foxpost, akik a távolabb lévő egészségügyi intézményekbe a belföldi csomagokat támogatásként ingyenesen vitték célba. Egész évben kórháztámogatás: ingyenes csomagot igénylő gyermekkórházak jelentkezését a Mátrix Közhasznú Alapítvány internetes felületén várják a piros orros bohócdoktorok. Az alapítványi támogatás révén pozitívabb gondolkodás, szeretetteli élmények képződnek, ami segíti a betegségből lábadozók gyógyulását. Magánszemélyek segítsége, adó 1 százalék felajánlók mellett cégek is részt vehetnek a fontos társadalmi felelősségvállalás révén a jótékonysági programokban.

Forrás: Mátrix Közhasznú Alapítvány, OS

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com